
Az egykor mindennapi munkát adó tallósi Maticza-malom ma már a közösség és a kultúra szimbóluma, és mostantól ráadásul egy korszerű látogatóközpont is csatlakozik hozzá, amely új lehetőségeket nyit a régió turizmusában és oktatásában. A vízimalom két kilométernyire található a községtől, a Kis-Duna partján. A megyei fenntartású Galántai Honismereti Múzeum kezelésében 1982-től vált a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, mint a népi molnármesterség egyedülálló műszaki emléke.
A vízimalmot Maticza János építtette 1893-ban és 1960-ig őröltek benne gabonát. A tallósi vízimalom nem csupán egy romantikus hangulatú épület – cölöpös, más néven lábas szerkezete ritkaságszámba megy. Ez a típus a Mátyusföldön és a Csallóköz egy részén volt jellemző, ahol a víz közelsége miatt ilyen szerkezeteket építettek, hogy megóvják a faanyagot a tartós vízbe merüléstől. A Galántai járásban két ilyen malom található.
A jókai vízimalmot 2019-ben újították fel, így az mára teljes pompájában és erejében, regionális kismúzeumként hordozza egy letűnt kor üzenetét. A tallósi Maticza-malom felújításának szükségessége is akkoriban fogalmazódott meg, és 2020-ban jelentették be, hogy a tallósi cölöpös vízimalom felújítására és a közelébe tervezett látogatói központ megépítésére az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában kerül sor. A felújítás az Európai Unió Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében valósult meg.
A malmot két évvel ezelőtt gyakorlatilag eltüntették a helyéről, a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal jártak el minden egyes darabjánál, amikor leszedték a cölöpökről, hogy elszállítsák a restaurátorokhoz. Így sikerült megőrizni a malom eredeti belső szerkezetét, csak a szükséges részeket cserélték ki.
Az épület faszerkezeteit megtisztították, kijavították, pótolták és konzerválták, ahogy a teljes belső teret és a gépeket is. A vízimalom kerekét, tengelyét, fa alkatrészeit kicserélték, fém elemeit pedig kezelték.
– magyarázta a malom átadóünnepségén Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke. Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója elárulta, a bürokrácia útvesztőjében tévelyegtek sokáig.
A kiadott építkezési engedély értelmében egy rosszul projektált és az érintett hivatalok részéről tévesen elfogadott villámhárító miatt nem tudták időben átadni a malom épületét. A malom és a mellette épített látogatóközpont műszaki használatbavétele 2025 májusában történt meg, és június 8-án nyitották meg a nyilvánosság számára.
– Az alapcél az volt, hogy a malom belső része eredeti állapotban maradjon meg. Ezzel is vonzóbbá tudjuk tenni a régiót. Ezt tapasztaltuk a jókai malom esetében, amely már évek óta nagyon látogatott, de ott van még a dunatőkési és az eperjesi malom is – magyarázta Berényi József. Bemutatta a malom melletti látogatóközpontban található modern tárlatot, amely arról tájékoztat, hogyan hasznosították a víz erejét az itt élő emberek a múltban. A látogatóközpontban a felújítást bemutató rövidfilm is megtekinthető.
– mondta Takács Mihály múzeumigazgató, aki szerint a látogatók kedvence mindig a malomkerék volt.
A Maticza-örökösök is jelen voltak a megnyitó ünnepségen. Amikor eltávolítottál a helyéről a malmot, attól tartottak, hogy a felújítás után a családi ereklye már nem lesz az igazi. Most azonban könnyek között állapították meg, hogy még az illata is a régi. Nekik van igazán családi kötődésük ehhez az épülethez, tudják az utolsó szög helyét is.
A múzeumigazgató arra kéri a csoportosan érkező látogatókat, hogy lehetőség szerint előre jelentkezzenek be a látogatóközpontba a tárlatvezetésre. A nyári turistaszezonban a malom és a központ is reggel kilenctől este hatig lesz nyitva, állandó tárlatvezetést biztosítanak.
Június folyamán több zenei rendezvénnyel népszerűsítik az újranyitott malmot és a vízi turizmust a Mátyusföldön.
A tallósi vízimalom egyedülálló kulturális emlék, amely a munka, a hagyomány és a folyó menti élet történetét hordozza. A rekonstrukciónak és az új látogatóközpontnak köszönhetően ezeket a történeteket egy szélesebb közönség számára is elérhetővé tették, szívesen fogadnak iskolai csoportokat, de külföldi vendégeket is. Az autentikus építészet, a működő malom és a malomipar modern bemutatása olyan élményt nyújt, amely egyszerre tanulságos és inspiráló.
A közeljövőben Nagyszombat megye önkormányzata újabb projekteket valósít meg. Elfogadták például a felsőszeli Esterházy-kúria felújításának a tervezetét. Ide költöztetik a közelmúltban elhunyt Oros László Bibliotheca Pro Patria könyvtárát, de a helyi művészeti csoportok is helyet kapnak az épületben.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/24. számában.