Kazinczy, az összegző és előremutató
Hagyományosan Kazinczy Ferenc emléktáblájának koszorúzásával ért véget az 55. Kazinczy Napok rendezvénysorozata Kassán. Pomozi Péter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, feldarabolhatnak bennünket akárhány részre, de megmarad a gondolat, amit Kazinczy összegzett és tovább is gondolt, ami nem más, mint a Kárpát-medencei magyar nyelvi-kulturális folytonosság gondolata.
A rendezvénysorozat zárónapján Pomozi Péter, az ELTE BTK Finnugor Tanszékének docense, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója bemutatta a Magyar nyelvű otthon, Kárpátalja című könyvet. A közönség hallhatott a kárpátaljai magyarok anyanyelvi oktatásának, anyanyelvhasználatának alakulásáról a háború árnyékában, amiről Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezető docense számolt be, illetve Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő beszélt a Kossuth Rádió Édes anyanyelvünk című műsorával kapcsolatos tapasztalatairól. Kovács Sándor egykori iparistával és családtagjaival arról beszélgetett Duncsák Mária, hogy milyen is az, amikor az ember külföldön próbál magyar nyelvű otthont teremteni.
A Kazinczy Napok, hagyományosan, Kazinczy Ferenc Fő utcán található emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget. Magyarország kassai főkonzulátusa nevében Barta Zsófia Zsuzsanna konzul üdvözölte a megemlékezőket, s úgy fogalmazott, mi, magyarok tudjuk azt, hogy identitásunk legfőbb hordozója a nyelvünk, amely a magyar észjárás, a magyar gondolkodásmód egyik legfontosabb kifejezőeszköze is, s ezért is fontos, hogy megemlékezzünk a magyar nyelvújítás legkiemelkedőbb alakjáról, zászlóvivőjéről, Kazinczy Ferencről.
Pomozi Péter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, Kazinczy nagysága abban áll, hogy a korának vitatkozó, vitatott, de zseniális összegzőjeként összefoglalja az előzményeket és utat mutat a jövőbe. Mint kifejtette, általában nem szoktuk tekintetünket a nyelvújítási viták koránál messzebb vetni, pedig az anyanyelv fontosságának gondolata már Sylvester Jánosnál megjelenik, aki 1539-ben, a Grammatica Hungarolatina-ban azt írja:
„Ugyanúgy járunk mi is, mint azok az emberek, akiknek mérhetetlen kincs van elásva a kertjükben, és mégsem tudják felhasználni, holott nyomorultul szegények, mert nem tudják, hová van a kincsesláda elrejtve. El volt rejtve idáig anyanyelvünk kincsesládája is, amelyet most találtunk meg. Ha nem vonakodunk élni vele, akkor rövidesen koldusszegényekből dúsgazdagokká lehetünk”.
Ez nagyon korai az európai kultúrtörténetben, Sylvester gondolata két évszázaddal megelőzi az európai fő kulturális mozgalmakat, ahol a felvilágosodás és a német romantika idejében bukkan fel.
Sylvesternél már 1539-ben ott van, aminek az az oka, hogy a török szétdarabolta a történelmi Magyarországot, a magyar nációt, minek következtében már ekkor is világos a gondolkodó ember számára, hogy minket a nyelv és a kultúra köt össze – mutatott rá Pomozi Péter hozzátéve, Kazinczy ezt a sok évszázados folyamatot foglalja össze 1819-ben az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című zseniális munkájában, amely azonban nemcsak összegzés, hanem előremutatás is. Sylvester, Bessenyei és nagyon sokak gondolata mellett, miszerint a nyelvében él a nemzet, azzal is foglalkozik, hogy hogyan él a nemzet a nyelvében. A nyelvi, kulturális folytonosságot, a nyelvi gazdagságot, modernül mondva még az ökolingvisztikát is felemlegeti, ha nem is ezekkel a terminusokkal.
„És mit jelent ez ma? Sem Sylvester, sem Kazinczy nem sejthette, hogy az ország feldarabolása még tragikusabban megismétlődik 1920-ban. Azonban gondolataik ma is érvényesek, és egy percre sem szabad megfeledkeznünk róluk. Mert feldarabolhatnak bennünket akárhány részre, de megmarad a gondolat, amit Kazinczy összegzett és tovább is gondolt, ami nem más, mint a Kárpát-medencei magyar nyelvi-kulturális folytonosság gondolata” – mondta Pomozi Péter.
