Az előadást Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere, a Pázmaneum Társulás elnöke nyitotta meg, s kifejtette:
Esterházy azt vallotta, hogy békében, egyetértésben kell élnünk mindannyiunknak, de ugyanakkor mindig is büszkének kell lennünk kereszténységünkre és magyarságunkra. Ezek az értékek ma is helytállóak, hiszen különböző ideológiák, hatások érnek bennünket akár keletről, akár nyugatról, és mindig kellenek példaképek, akikre felnézhetünk, s akiknek az élete és a munkássága egy világító fáklya.”
Dr. Molnár Imre előadása elején felhívta a figyelmünket arra, hogy a megemlékezés szervezői a mai napot úgy jelölték ki, hogy Esterházy Jánosnak egy vértanú társára, Brenner Jánosra, rábakethelyi káplánra is emlékezünk, akit a kommunista belügyesek kegyetlen módon mészároltak le:
Ha már ez a két emléknap így egybeesett, arra gondoltam, hogy ma nem a politikus Esterházy Jánosról szeretnék beszélni, hanem inkább az ő életszentségét szeretném közelebb hozni, szenvedésének azt az időszakát, amely egy külső szemlélő szemével nézve egy rettenetes időszak, de Esterházy számára mégis egy áldozathozatal, egy áldozatvállalás beteljesülése.”
János szülei, gróf Esterházy János Mihály földbirtokos és Elżbieta Tarnowska lengyel grófnő 1897-ben Krakkóban ismerkedtek meg. A házasságkötés után Nyitraújlakra költöznek, ahol 1901-ben megszületik a kis János. Apja 1905-ben bekövetkezett korai halála után lengyel édesanyja neveli fel őt és két lánytestvérét. Egy mélyen hívő, de a magyarságot szívébe záró édesanya plántálja János lelkébe azokat a nemes érzelmeket és értékeket, amelyek őt egész életében elkísérik. Trianon után János családja nehéz helyzetbe kerül, hiszen birtokaik a földtörvény értelmében veszélybe kerülnek.
Elżbieta beteljesíti férje akaratát, aki ezt a fél mondatot mondja négyéves fiának a halálos ágyán: „Légy, fiam, mindig jó magyar.” S a lengyel édesanya hozzáteszi a mondat másik felét: „Légy, fiam, mindig jó magyar és jó keresztény.”
Magyarság és kereszténység – ez a két világító fáklya kíséri mindvégig Esterházy János útját. Mivel János a haláláig ragaszkodik gyökereihez, vállalja az összes megpróbáltatást, ami az élete folyamán éri, hiszen mint mélyen hívő ember küldetésként tekint életére, és minden döntésénél nemzete érdekeit helyezi a saját érdekei fölé. Így sodorja őt a kényszer és a lelkiismerete politikai pályára”,
szögezi le Molnár.
Esterházy 1932-ben lesz az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke lesz.
Korábban Esterházy is a »mindent vissza« híve volt, azonban ahogy érett politikus lett, rájött arra, hogy ha mi magyarok követeljük magunknak az önrendelkezést, akkor erre a szlovákoknak is joguk van. Ekkor azt mondta, hogy csak olyan területekért kell harcolni, ahol magyarok élnek, legyen a magyarok által lakott terület a magyaroké, a szlovákok által lakott terület a szlovákoké, de legyen egy testvéri megbékélés. Ez az elképzelés nem jöhetett létre, mert sem a magyar, sem a szlovák fél nem akart leülni 1938-ban a fehér asztalhoz egy vacsorára vagy egy lazább beszélgetésre. Mind a két fél tartotta magát a hivatalos formákhoz, és így nem is tudtak megegyezni. Ahelyett hogy a saját kezükbe vették volna az irányítást, a döntést rábízták a müncheni nagyhatalmakra. Mivel az angolok és a franciák kifaroltak az együttműködésből, az olaszok és a németek egy tollvonással húzták meg a Bécsi döntés határait, ami persze sem a magyaroknak, sem a szlovákoknak nem volt megfelelő, hiszen a szlovákok elveszítették a Kassa alatti szlovák szigetet, Nagysurányt és környékét, a magyarok pedig Zoboralját. Ebből csak konfliktusok származtak a későbbiek során”,
ecsetelte Molnár.
Esterházy nem fogadta el a magyar parlamenti széket, mivel sorsközösséget vállalt az első szlovák állam területén rekedt magyarokkal. Tagja lesz az autonóm szlovák parlamentnek, melyben a későbbiekben az ülésteremben egyedüliként nem szavazza meg a törvényt a zsidóság kitelepítéséről.
Köztudott, hogy Esterházy sok zsidónak segített, de itt Dunaszerdahelyen is volt egy zsidó család, amelyet Esterházy megmentett a deportálástól. A Klenner családról van szó, konkrétan Klenner Nagy Magdolnáról – s ezt el kell mondanom, mert itt vagyunk a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban. A Klenner család Szlovákia megalakulása után Pozsonyba költözött, és amikor elkezdődött a zsidók üldözése, ők is sárga csillaggal fölkerültek a deportálási listára. Ekkor kétségbeesésében ez az asszony bemenekült Esterházy Jánoshoz, aki elintézte, hogy ő is és a lánya is hamis útlevéllel átkerüljenek Magyarországra, Mosonmagyaróvárra, ahol a Numerus clausus idején Esterházy elintézi, hogy Klenner Magdolna lányát felvegyék az agráregyetemre. Ez a lány volt az, aki hosszú ideig itt dolgozott a Csallóközi Múzeumban, mivel a háború után visszaköltöztek Dunaszerdahelyre. Ezt a történetet elmesélte egy itt kutató magyarországi muzeológusnak, aki leírta. Így találtuk meg a Klenner unokát, ő egy hölgy, aki most Léván dolgozik fogorvosként, és ezt a történetet ő is megerősítette közjegyző előtt”,
mesélte el a történetet Molnár.
Amikor Németország megtámadja Lengyelországot (amelyben részt vesz Szlovákia is), Esterházy, mint a szlovák parlament képviselője, az „ellenséggel” paktál, lengyeleket ment, katonákat, katonatiszteket, hadseregparancsnokot, és a honvédelmi minisztert, Kazimierz Sosnkowskit is ő menti át Magyarországra. Ezért kapásból statáriális bíróság elé lehetett volna állítani és azonnal kivégezni. Ekkor már ezt a hatalmas kockázatot veszi magára és megszervez egy egész hálózatot, amelynek segítségével menekíti a lengyeleket a magyar határig”,
folytatta az Esterházy-kutató.
1945-ben Esterházy elérkezett egy útkereszteződéshez, jobban mondva egy falhoz. Tudatosult benne, hogy az a fajta politikai munka, amit a magyarságért végzett, az akkori körülmények között nem folytatható tovább. Balra ott a kommunizmus, jobbra a nácizmus, s a náci Szlovákia egyszer csak kommunista Szlovákiává változott. Ebben a helyzetben neki egyszerűen nem volt alternatívája. De mégis talált egy utat, és ez az út fölfelé vezetett. Nemcsak azért követi Krisztust, mert meg akar tisztulni, hanem mert méltó akar lenni hozzá. Krisztus is tanított, próféta volt, de amikor eljött a szenvedés ideje, akkor nem fordított hátat az övéinek. János fölismeri ezt a helyzetet, és ezért megy el Gustáv Husákhoz, szinte odaveti magát az »oroszlán« elé. Ezzel végleg megpecsételi sorsát”,
vonja le a végső következtetést Molnár Imre, majd ezután előadásában hosszan elemzi Esterházy döntéseinek súlyát, a keresztvállalást, amit nemcsak saját maga miatt, hanem közössége miatt is vállalt. 684 órán keresztül vallatják, kínozzák, s csak azután írja alá azt a lehetetlen dolgokat és koholt vádakat tartalmazó papírt, miután közlik vele: ismerik családtagjait, azok lakhelyét és őket is ideszállítják, ha nem vallja be „bűneit”. Aláírja hát a nem létező vádiratot, magára veszi a nem létező bűneiért járó büntetést és ezzel megmenti a szeretteit az iszonyatos szenvedésektől.
Nem ezt teszi Krisztus is?”,
teszi fel a kérdést a történész, majd meg is válaszolja:
Dehogynem. Magára vállalja az emberiség bűneit, hogy megmentse az embereket.”
Ezután a legkegyetlenebb szibériai munkatáborokba kerül, ahol teste csontsovánnyá aszik, az ólommérgezés következtében kihull a foga és a haja, mindkét tüdőszárnya kilyukad, ennek ellenére lélekben és hitében erősebbé válik mint valaha, sőt, rabtársaiban tartja a lelket. Idehaza kötél általi halálra ítélik, mert a vádirat alapján „nem érdemli meg a golyó általi kivégzést”. Erről Esterházy mit sem tud, és 1948-ban üzenetet kap, hogy hazaengedik. Azt hiszi, győzött az igazság és szabad lesz, de a hazaút alatt megtudja, hogy 48 órán belül kivégzik. Egy becsempészett imakönyvbe Esterházy beírja saját kálváriájának keresztútjait. Az első oldalon egy mondatra lehetünk figyelmesek:
„Megtudtam, hogy in contumaciam halálra ítéltek. Furcsa érzés, de egyáltalán nem izgat.”
Ez első olvasatra a közöny gőgje is lehetne, de itt egyértelműen arról van szó, hogy életét nem a hóhérjai, hanem Isten kezébe adta, és csak ő dönthet sorsáról, fejti ki Molnár.
Egy főügyésznek kell aláírnia az ítélete végrehajtását, az akasztást, de a főügyész, egy zsidó származású ember nyilván emlékszik Esterházy zsidómentő, embermentő tetteire, kinyitva a dossziéját azt látja, hogy nincs benne kegyelmi kérvény, mivel minden halálra ítéltet megilleti az, hogy kegyelmi kérvényt adjon be a királyhoz vagy a köztársasági elnökhöz. (Esterházy nem adhatott be kegyelmi kérvényt, mert távollétében ítélték halálra.) Erre a főügyész felfüggeszti az ítélet végrehajtását, és megengedi, hogy János kegyelmi kérvényt adjon be Klement Gottwald elnöknek. Ez összezavarja a rendszert. Nem tudják a börtönőrök sem meg mások sem, hogy akkor most ki kellene-e végezni az elítéltet, vagy mégsem? Mivel súlyos beteg, beteszik egy járványkórházba, amelyet igazából nem nagyon őriznek. Ki tudták volna szöktetni, de Esterházy nemet mondott és most is a maradást választotta (pedig Kiss László doktor szerint is meg tudták volna gyógyítani, az erről szóló tanulmányban ugyanis orvosi szempontok alapján elemezte az állapotát). Azt mondja, hogy ő nem bűnös, a lelkiismerete tiszta és nincs mi elől elszöknie”,
summázta Molnár.
Innen Esterházy sorsa már közismert. Az előadás után Karaffa Attila megköszönte Molnár Imrének az adventi elmélkedéssel is felérő előadást, a jelenlévőknek pedig a részvételt.
