Valódi segítségnek az elvezetések alóli felmentést és az anyagi támogatást tartanák.
A kormány nem törli el teljesen az egészségbiztosítási és társadalombiztosítási járulékok fizetési kötelezettségét.
Szinte borítékolható volt, hogy az új földművelésügyi miniszternek ez lesz az első lépése.
A forgatókönyvek 1,4 és 9,4 százalék közötti visszaeséssel számolnak.
Márciusban a globális gazdasági és pénzügyi válság legnehezebb szakaszát is messze meghaladó mértékben esett vissza az euróövezet gazdasági teljesítménye.
Az év második hónapjában 7200 új személyképkocsit adtak el Szlovákiában.
A szövetségi költségvetés tavaly még 19,2 milliárd eurós többlettel zárt. Az idén várhatóan 156,3 milliárdos hiány keletkezik.
A világjárványtól való félelem a Garam mente lakosait ugyancsak arra készteti, hogy készleteik felhalmozásával készüljenek egy esetleges karanténhelyzetre.
Szükségesnek tartják, hogy a kormány felülvizsgálja vagy módosítsa a költségvetési prioritásokat.
Csak bírják elfogadni
A londoni elemzők szerint Magyarország még viszonylag olcsón megúszhatja.
A Szlovákiában székelő autógyártó-üzemek után a galántai Samsung is leállítja működését a koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében.
Március 23-tól a Kia Motors is leállítja a termelést.
Hétfőtől teljesen elektronikus kereskedésre áll át a New York-i értéktőzsde az ott dolgozók egészségének védelmében.
Naponta több áru érkezik, mint amennyit kiadnak.
Például: a magánszemélyek és a vállalkozások, mindenki esetében, a mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük
A magyarországi gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat.
Elég paradox helyzet, hogy férjek hétfőn újra felveszik a munkát Csehországban, és hazatérésükkor feleségek újból 14 napos karanténban kell vonulniuk.
A munkatársak a leállás alatt is kapnak fizetést.
Az egyszerűbb megoldás.
Újabb nagy autógyártó függeszti fel a termelést.
Rajkánál huszonöt kilométeres kamionsor alakult ki a határon, azaz annyi teherautó gyülemlett fel, amit nem tudnak egy nap alatt ellenőrizni.
A koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést európai üzemeinek többségében a német Volkswagen-csoport.