A tudósok szerint ezeknek a jelenségeknek a szaporodása a káros éghajlatváltozás közvetlen következménye
A Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze közhivatalnoki jogköreivel való visszaélés miatt emelt vádat Dobroslav Trnka ellen.
Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország helyzete ebben a tekintetben még speciális is, hiszen kettős nyomás alatt áll az ukrajnai háború miatt.
Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt) más közép-európai országok képviselőivel együtt vesz részt a budapesti találkozón.
Ha azt szeretnénk, hogy télen az iparnak ne kelljen csökkentenie az energiafelhasználást, akkor már nyáron el kell kezdeni a takarékoskodást az energiával.
Július 13-án, egy héttel Antióchiai Szent Margit ünnepe előtt búcsúi szentmise lesz Sámoton, az ottani román stílusú templomban.
A kórházakban 307 pácienst ápolnak.
Az ukrán déli parancsnokság megállapította, hogy továbbra is nagy a tenger felől indított rakétacsapások és a stratégiai repülőgépek támadásainak veszélye.
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának diplomaosztó ünnepségén vehette át címzetes egyetemi docensi kinevezését Fekete Irén.
Ajánlatos előre összegyűjteni a szükséges dokumentumokat, hogy a nyugdíjjal járó intézkedés folyamata zökkenőmentes legyen.
Az SaS lépjen egyet hátra, szólította fel a miniszterelnök Sulíkékat.
Egyre közelebb a teljes lista.
Az alacsony bérek miatt több mint tízezer nővér és ápoló hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből, pedig a kormányprogram hangsúlyos része az egészségügyi dolgozók helyzetének javítása.
A kormány működőképessége érdekli, hiszen egymást követik a válságok.
Akkor lehetnek elégedettek a két ország kapcsolatával, ha a kétoldalú egyeztetések rendszeressé válnak, és egy közös kormányülésre is sor kerül konkrét programokkal.
Borúlátó képet fest a német mindennapokról Franz Josef Wagner, a német Bild napilap vezető publicistája.
Az SaS már nem tagja a kormánykoalíciónak – jelentette ki Richard Sulík pártelnök, gazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
Irán több száz drónt szállít Oroszországnak egy titkosítás alól nemrégiben feloldott amerikai hírszerzési jelentés szerint.
A tanú megjegyezte, abban az időben, amikor Ján Kuciakot meggyilkolták, Andruskó Zoltán „mindig ideges volt".
Remišová: Az OĽANO és az SaS a tárgyalóasztalnál oldja meg a problémákat.
Slobodník azt állította, 2017 és 2018 között Norbert B. többször ki is hívta a Transpetrol épületébe.
Az Európai Unió szerint a 27 tagállamot tömörítő blokk hatóságainak fontolóra kellene vennie a koronavírus elleni vakcina második emlékeztető adagjának beadását a 60 és 79 közötti emberek számára.