Mihez kezdünk a krónikus nővérhiánnyal?
A Magyar7 legutóbbi számában egy orvos-szakszervezeti vezető, Fraenkel Emil elmondása alapján mutattuk be az egészségügy sztrájkközeli helyzetének körülményeit. Most az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Szakszerveztének két vezetője nyilatkozik lapunknak a krónikus nővérhiányról és az anyagi megbecsülés elmaradásáról.
Az alacsony bérek miatt több mint tízezer nővér és ápoló hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből, pedig a kormányprogram hangsúlyos része az egészségügyi dolgozók helyzetének javítása.
Anton Szalay, az országos egészségügyi szakszervezet elnöke immár tizenkilencedik éve tölt be vezető funkciót a szakmai érdekvédelem területén, így megalapozott tapasztalattal jelenti ki a lapunknak adott interjújában, hogy a rendszerváltás óta nem sikerült az ország egymást váltó politikai erőinek egy közös, mindenki által elfogadott egészségügyi programot vagy országos alaptervet kidolgozni. Ennek hiánya is magyarázza, hogy mára főképp az állami, de részben az önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények jelentős részében sztrájkkészültséghez közelítő helyzetben vannak az ott dolgozók. Pontosabban azok, akik továbbra is a szlovákiai egészségügyben maradtak munkavállalókként.
Ahogy Szalay el is mondja, a sztrájkkal is fenyegető helyzet legfőbb kiváltó oka az egészségügyi dolgozók hiánya. Ez napjainkra már olyan méreteket öltött, hogy nem lehet áthidaló megoldásokkal toldozni-foldozni a helyzetet. Ki kell mondani, hogy egészségügyi beavatkozások és műtétek kerülnek halasztásra, mert nincs elég szakképzett munkaerő.
Pontosabban lenne, fejti ki beszélgetőpartnerünk, de jelentős részük szakmát váltva az országon belül keres új munkahelyet, a többiek pedig a környező országokban, elsősorban Ausztriában és Csehországban végzik ugyanazt a munkát, csak 300-400 euróval több pénzért.
Az elvándorlásnak elsősorban anyagi okai vannak. Csehország különösen népszerű, elsősorban a határ menti Trencsén és Zsolna megyékben, hiszen egy cseh kórházban még a nyelv sem jelent akadályt.
Anton Szalay megjegyzi, hogy amióta Magyarországon alapvetően változott meg az orvosok bérezése, Dél-Szlovákiából több orvos ment át a határ túloldalára dolgozni, sokkal nagyobb anyagi megbecsülést élvezve. Szalay egy újabb csapást is előre jelez, mégpedig a pozsonyi, Bory magán óriáskórház jövő év első harmadában tervezett megnyitását, amely szerinte kiszivattyúzza majd a főváros és vonzáskörzete állami intézményeiből a személyzetet.
Kérdésünkre, hogy a kormány, a szaktárca vajon mit tesz az elvándorlás megállításáért, elárulja – hangsúlyozva, hogy ezt nyugodtan írjuk csak meg –, hogy immár egy éve a pénzügyminiszter asztalán van az új bértáblázat javaslata, s csak a pénzügyminiszter, Igor Matovič hozzáállásán múlik, hogy mikor kerül napirendre. Mindez annak ellenére történik, hogy a kormányprogram hangsúlyozza, az egészségügyi dolgozók bérezésének rendezése a kormánykoalíció prioritása. Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert alkalmas vezetőnek tartja ugyan, de véleménye szerint a pénzügyminiszter által meg van kötve a keze. Hozzáteszi azt is, hogy a mostani helyzet viszont nem csak erre a koalícióra jellemző.
A Rudolf Zajac miniszter által 2004-ben kezdett reformok óta érdemleges változás nem történt, sőt, azóta azoknak a reformoknak a nagy része is súlytalanná vált. Ezt annak érzékeltetésére mondja, hogy ahány név felbukkan az egészségügyi vezetők forgószínpadán, annyi új javaslat, reformkoncepció jelenik meg.
Ezért aztán nincs az országnak egységes alapprogramja, ami azért lenne fontos, hogy legalább a fundamentális fejlődés iránya és módja ne legyen kitéve a négyévente ismétlődő választások szeszélyének.
Sikerült megismerkednünk az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének egy magyarul is jól beszélő vezetőjével, a Nyitra megyéből delegált Vrbiniak Andrással, aki immár 42-edik éve dolgozik a Lekéri Pszichiátriai Kórház egyik, saját bevallása szerint is embert próbáló helyén, a férfiosztály akut részlegén. Ezt csak azért tartjuk fontosnak elmondani, hogy még inkább megdöbbentően hasson a tény: ezért a munkáért, diplomásként, két specializációval, több mint négy évtized tapasztalatával havi 890 eurót keres.
Ahogy elmondja, az áremelkedések miatt ez a pénz egyre kevesebbet ér, de a fő problémát a bérezésnél is a munkaerőhiányban látja. Ő, akárcsak kollégái a hiányzó egészségügyi nővérek munkáját is elvégzik, amiért természetesen nem kapnak plusz munkabért. Sőt, az így feltornyosuló túlórák kifizetése is problémát jelent.
Vrbiniak elárulja, hogy a sztrájkra elsősorban fenyegetésként kell tekinteni, hiszen a törvény kötelezheti őket, hogy az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében vegyék fel a munkát. S azt bizonyítani, hogy rájuk szükség van a munkahelyükön, gyerekjáték lenne bárkinek.
Elmondása szerint jelenleg 16 ezer nővér hiányzik a szlovákiai intézményekből, s hozzáteszi, nemcsak munkahelyekről, hanem egyúttal a szakszervezetekből is. Korrektül elismeri, hogy nem csak az egészségügyben dolgozók helyzete siralmas, általában rossz a dolgozók helyzete az országban. Ennek ellenére bízik a szakszervezetben, amely folyamatosan próbálja segíteni a dolgozókat, legfőképpen a kollektív szerződések létrehozásával, továbbá jogi tanácsadással, preventív, munkahelyi ellenőrzésekkel, s amennyiben lehet, a dolgozók önbizalmának erősítésével. Elmondja, hogy egészségügyi dolgozóként nem csak a kórházi, rendelőintézeti alkalmazottakat tartják nyilván, ide tartoznak a gyógyfürdők, a szociális intézmények, a regionális egészségügyi hivatalok dolgozói és a szociális munkások is.
Vrbiniak András beszámol egy új intézményről, a pszichiátriai fegyintézetről, amelynek átadását többször elhalasztották. Ennek oka a cikkünk vezérfonalát képező anyagi megbecsülés alacsony volta. Olyan alacsony béreket ajánlottak, hogy a szükséges alkalmazotti létszámnak csak a tíz százaléka jött össze.
Beteg tehát az egészségügy maga is, de hát ez már évek, évtizedek óta tudott dolog. Moldova György, a népszerű magyar író gondolatának átültetésével mi is kijelenthetnénk: 2022-re a szlovák állami egészségügyben csak a hülyék és a megszállottak maradtak.
Ez a gondolat nyilván nem tetszik majd a vezetőknek, a dolgozók meg legfeljebb megkérdezik egymástól, na, kolléga, te melyik lehetsz?
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/27. számában.
