Hegernek kormányfőként az a célja, hogy együtt maradjon a koalíció
Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök felszólította az SaS-t, lépjen egyet hátra. Leszögezte, miniszterelnökként az a célja, hogy együtt maradjon a négyes koalíció. Richard Sulík, az SaS elnökének keddi nyilatkozatára reagált így a kormányfő, Sulík ugyanis kijelentette, hogy az SaS már nem tagja a koalíciónak.

Heger reakcióját a kormányhivatal sajtóosztálya juttatta el a TASR hírügynökséghez.
- reagált Heger.
Sulíknak Igor Matovič pénzügyminiszterrel, az OĽANO elnökével folytatott vitája szerinte ahhoz vezethet, hogy visszatér Robert Fico (Smer-SD) és „ikertestvére” Peter Pellegrini (Hlas-SD).
Sulík keddi sajtónyilatkozatában közölte, pártja miniszterei részt vesznek a szerdai (július 13.) kabinetülésen. Leszögezte, a liberálisok abban érdekeltek, hogy a jelenlegi kormány a ciklus végéig folytassa munkáját, de a koalíciós szerződés átdolgozását követelik, Sulík szerint ugyanis többször is megsértették a szerződést. Ha a partnerek nyitottak rá, az SaS kész tárgyalni.
Az SaS a múlt héten felmondta a koalíciós szerződést, az új szerződés kidolgozását augusztus végéig várja, továbbá azt a feltételt szabta, hogy Igor Matovič távozzon a kormányból.
Ha ez nem teljesül, az SaS négy minisztere benyújtja a lemondását. Az OĽANO visszautasítja a Matovič távozására vonatkozó feltételt. Matovič szerint a liberálisok szeptemberben megbuktatják a kormányt. Az SaS szerint azonban lemondásuk nem jelenti a kormány bukását, előrehozott választást vagy a koalíció szétesését.