Megtorló vámokkal vágnak vissza.
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt.
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elutasítja az ukrajnai háború támogatását, ezért nem ért egyet az ország katonai, sem pénzügyi támogatásával.
A hét folyamán összesen 64 410 akut légúti megbetegedést regisztráltak.
Távozik Szlovákia nagy-britanniai nagykövetségének éléről Ondrejcsák Róbert.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt három évben közel kilencezer ukrajnai gyermeknek és szülőnek segített a Rákóczi Szövetség.
Úgy tűnik, Rudolf Huliak miniszteri kinevezésével a kormánykoalíciónak papíron sikerül visszaszereznie a parlamenti többségéhez szükséges 76 szavazatot.
Március végéig vásárolhatunk belőlük öt szlovákiai bankban.
Letette a hivatali esküt hétfőn a hárompárti új osztrák kormány vezetője, a néppárti Christian Stocker.
Minél több gyermeket vállalnak a fiatalok, annál kedvezőbb feltételek mellett juthatnának hitelhez.
Az Egyesült Államokban országos és nemzetközi ügyekben zajló alapvető változások miatti súlyos aggodalmának adott hangot hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki egyúttal óva intett egyes, meg nem választott technológiai oligarchák befolyásától is.
Egy biológiai férfi, aki nőnek minősítteti magát mégis egy nő a felesége, de a politika férfiként nevezi ki az év nőjének. Nem érti? Lehet, hogy a hiba mégsem az ön készülékében van.
A mannheimi belvárosban egy autó hajtott a tömegbe.
„Empátiát kell mutatnunk, mert ez szörnyű tragédia” – mondta Demkó Attila Ukrajna jelenlegi helyzetéről a háború kitörésének harmadik évfordulóján.
Peter Pellegrini államfő hétfő délelőtt az elnöki palotában fogadta Rudolf Huliak független parlamenti képviselőt, akit Robert Fico kormányfő (Smer) az idegenforgalmi és sportminiszteri posztra jelölt.
A város pakisztáni polgármesterének láthatóan tetszenek a változások, az európaiak viszont egyre inkább egy közép-keleti vagy dél-ázsiai ország fővárosában érezhetik magukat.
Az ukrán elnök úgy véli, hogy meg tudja menteni kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel.
Az Európai Bizottság elnöke szerint sürgős feladat Európa újbóli felfegyverzése.
Ezúttal Besztercebánya, Zsolna és Trencsén megyék tanulói tölthetik otthon ezt a hetet, folytatódik a tavaszi szünet.
Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában "a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában" - mondta Emmanuel Macron francia elnök.
Egy amerikai repülőgép-hordozó kötött ki vasárnap Dél-Koreában napokkal azután, hogy Észak-Korea a múlt héten stratégiai cirkálórakétákat indított, amivel ellentámadási képességeit kívánta megmutatni.
Keir Starmer bejelentette, hogy Nagy-Britannia és Franciaország Ukrajnával közösen dolgozik egy béketerven, amelyet az Egyesült Államokkal is megvitatnak.
Németország a választások után sem talál kiutat a gazdasági, migrációs és ideológiai válságból, mert a politikai elit a múlt dogmáiban ragadva képtelen a valóságos változásra.
Donald Trump elnöki rendelete az angolt tette az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé - egységet és hatékonyabb társadalmat célzó lépésként.