A parlament elnöke nagyra értékelte, hogy Ukrajna kész tárgyalni a békéről és diplomáciai megoldást keresni a konfliktusra.
A baleset helyszínéről felszálló fekete füstoszlopot még 80 kilométerre lévő településekről is látni lehetett.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök korábban azt mondta, személyesen szeretné meggyőzni Putyint, hogy utazzon el a csütörtöki tárgyalásokra Isztambulba.
Magyarországon és Szlovákián kívül még további két ország vacillál a szankciók ügyében.
Érzékeli a fokozódó megosztottságot és annak negatív következményeit.
A parlament elnöke szerint nemhogy nem nyugodott meg a társadalom ez alatt az egy év alatt, hanem talán még inkább polarizálódott.
A férfiak állítólag robbanó- és gyújtószerkezeteket akartak küldeni csomagokban, konkrétan egy akár 2400 Celsius-fokos hőmérsékletet elérő termit anyagot.
Csütörtökön 9 órakor rendkívüli ülést tart Szlovákia Biztonsági Tanácsa.
A háború soha nem elkerülhető, a fegyverek elhallgathatnak és el kell hallgatniuk, mivel nem jelentenek megoldást a problémákra, ellenkezőleg megsokszorozzák őket.
A túra célja emléket állítani a bonyhádi születésű Potápi Árpád Jánosnak, aki maga is valódi Hazajáróként járta be a teljes Kárpát-medencét.
Az amerikai különleges megbízott szavait Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter már kedden kommentálta, aláhúzva: a lengyel álláspont egyértelmű, Varsó nem vezényel katonákat Ukrajnába.
A nőt a rendőrség eltűnés miatt kezdte keresni, amikor egy gyanús autóban megtalálták őt és a négyből két csalót.
Az Európai Bizottság közleményben reagált az uniós bíróság szerdai ítéletére mondván: tudomásul veszi a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemről szóló a határozatot.
A magyar nyelvű sugárzás csupán a teljes adásidő 0,3 százaléka.
José Mujica fizetésének szinte teljes egészét jótékony célra, egy szociálislakás-programnak ajánlotta fel, egy egyszerű házban élt Montevideo külvárosában, és egy régi Volkswagen Bogárral közlekedett.
A 34 éves, 2023 februárjában visszavonult klasszist két évre ítélték veszélyes vezetés által okozott emberölés miatt, de nem kell börtönbe vonulnia.
Az uniós magyarázkodás szerint „kivételes esetekről” van szó, a repülési naplók viszont nem éppen ezt mutatják.
Az emberrablás végül a megtámadottak ellenállásának és a környékbeliek beavatkozásának köszönhetően kudarcba fulladt.
Adrianzén lemondását egyre többen követelték az országban a növekvő bűnözés miatt.
A görög média szerint a rengést több görög szigeten és a görög szárazföld egyes részein, valamint Egyiptomban, Jeruzsálemben és Izrael középső részén is érezni lehetett.
A 400 millió dollár értékű járművet az amerikai kormány használja majd ideiglenes Air Force One-ként, ameddig az új Boeingek - amelyek leszállítása késésben van - megérkeznek.
Donald Trump amerikai elnök ultimátumot intézett Ukrajnához és Oroszországhoz, miszerint előrelépést kell elérniük a háború lezárását célzó tárgyalásokon.
A környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni.
A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal április végén leállította a kormányfő egészségügyi adatainak nyilvánosságra kerülése miatt indított eljárást.