Fülek. A hétvégén ismét a szépségeké volt a főszerep Füleken. A Városi Művelődési Központ idén tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Fülek Szépe 2014 elnevezésű versenyt.
Rimaszombat. Kimagasló előadói teljesítmények, élvezetes kísérőrendezvények: röviden így jellemezhetnénk a XXIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyt.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala elküldte szerkesztőségünkbe az április 30-ára meghirdetett tüntetés előzetes programját. Magyar és szlovák felszólalói is lesznek a Žák Malina Hedvig melletti szerdai szimpátiatüntetésnek.
Belgrád. A vajdasági magyar közösség, a tartomány, valamint a magyar és a szerb nép történelmi múltja szempontjából fontos kérdések is bekerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) által Belgrádban aláírt koalíciós megállapodásba.
Pozsony. Lemondta az ország európai uniós csatlakozásának 10. évfordulójára rendezett pozsonyi ünnepségen való részvételt Csáky Pál, aki annak idején a szlovák kormány európai ügyekért, emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese volt. Ehelyett a Žák Malina Hedvig melletti, az ünnepség idejére tervezett tüntetésen vesz részt - tájékoztatta az MTI-t Csáky Pál.
POZSONY. Szlovákia sereghajtóként vágott neki az európai uniós kalandnak mára mégis listavezetővé lett. Ilyen és ehhez hasonló dicséretek is elhangzottak Miroslav Lajèák külügyminiszter jelenlétében Brüsszelben Szlovákia 10 éves jubileumi csatlakozásának margójára.
Az ország történetében a harmadik EP-választásokra május 24-én, 7.00 - 22.00 óra között kerül sor. A tagállamok képviselőinek számát az adott ország csatlakozási szerződése határozza meg. Szlovákiát az Európai Parlamentben 13 személy képviseli.
POZSONY. Az ukrajnai helyzetre való tekintettel a NATO szempontjából a szlovákiai katonai hírszerzés nagyra értékelt szolgáltatás – állítja Martin Glváè védelmi miniszter.
EPERJES. Az államfőválasztás után tett ígéretének megfelelően bemutatta általa alapított új pártját Radoslav Procházka, korábbi államfőjelölt. Az új tömörülés neve Háló (Sie).
Részben összeomlott egy többemeletes épület Bécs központjának közelében szombaton, egy ember meghalt, hatan megsérültek, egy asszonyt többórás keresés után találtak meg a romok között.
POZSONY. Mint minden változás, úgy Szlovákia európai uniós csatlakozása is számos negatív hatásoktól való félelmet vont maga után, ám Robert Fico miniszterelnök úgy véli: jelenleg egyáltalán nincs értelme megkérdőjelezni az akkori döntés helyességét.
Pozsony. Egy ismeretlen telefonáló, aki a párt több jelöltjét is felhívta, keresni szeretne a választásokon. Szavazatokat ígér ugyanis – pénzért – a Híd EP-képviselőjelöltjeinek.
POZSONY. Lucia Žitòanská, a Most-Híd képviselője, egykori igazságügyi miniszter örömét fejezte ki, hogy utódja, a miniszteri székben őt követő Tomáš Borec elismerte, fontos szerepe lehet a Legfelsőbb Bíróság új elnökének megválasztásában.
BUDAPEST. Kárpátaljai testvércsalád mozgalom indulását jelentették be pénteken Budapesten. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint nagyon fontos a civil kezdeményezés, amelyen keresztül az ottani és anyaországi magyar családok kölcsönösen segíthetik egymást.
POZSONY. A parlament májusi ülése helyett csak júniusban tárgyalja majd a törvényhozás az igazságügyi reformot és a hagyományos család védelmét célzó alkotmánymódosító javaslatot.
POZSONY. Robert Fico kormányfő szerint Szlovákia nem kíván a Kijev és Moszkva közötti gazdasági kapcsolatok túsza lenni.
POZSONY. Itt az ideje, hogy Szlovákia területén gyakorlatozzanak a NATO erői a hazai katonasággal együtt – jelentette ki az Ukrajnai helyzettel kapcsolatban Martin Fedor parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter.
POZSONY. 2013-ban befejeződött az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési és beruházási időszaka. Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke szerint Szlovákia egyáltalán nem lehet büszke a teljesítményére.
POZSONY. Nem váltak be a gyakorlatban a tizenéves rendőrök, akik éretlenek és tapasztalatlannak bizonyultak. A tervek szerint a jövő évtől már nem kerülhetnek be a 21 évnél fiatalabb jelentkezők a rendőrség soraiba.
POZSONY, SOMORJA. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eltűnt somorjai Nataša Szikonyová felkutatásához. A 42 éves nőnek április 24-én veszett nyoma.
Párkány. Eltávozott Burián László. Szelíden, csendben, a jól végzett munka és a tiszta lelkiismeret jutalmával, békében.
Kassa. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás tegnap este mutatta be Halász György a Szent Rozália Temető Kassán című dokumentum kötetét.
Komárom. A város és a régió vízgazdálkodási vállalata, a KOMVaK sikeresen pályázott a környezetvédelmi minisztériumnál, így nemsokára jelentősen bővülhet a víztisztító állomás kapacitása.
Érsekújvár. Egy újabb figyelemfelkeltő akcióval lepték meg a város lakosait az Érsekújvári Magyarok elnevezésű közösségi oldal működtetői.