2014. április 25., 16:57

Később tárgyalja a parlament az alkotmánymódosítást

POZSONY. A parlament májusi ülése helyett csak júniusban tárgyalja majd a törvényhozás az igazságügyi reformot és a hagyományos család védelmét célzó alkotmánymódosító javaslatot.

Az alkotmánymódosító javaslatról pénteken tárgyaltak a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és az ellenzéki pártok képviselői. Lucia Žitòanská, a Most-Híd képviselője a megbeszélés után elmondta: nem sikerült egyezségre jutni a legfontosabb kérdésekben, mint például a bírák biztonsági átvilágítása vagy a Bírói Tanács tagjainak jelölését érintő változások. Abban viszont megegyeztek, hogy Róbert Madej, a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke javasolja majd az alkotmánymódosító indítvány megtárgyalásának későbbre halasztását. Žitòanská hozzátette: az ellenzék elfogadhatatlannak tartja az összes bíró biztonsági átvilágítását, arról azonban hajlandó tárgyalni, hogy ezt a pályakezdők esetében elvégezzék, ha valamilyen gyanú merülne fel velük kapcsolatban.

Tomáš Borec igazságügyi miniszter elmondta: pozitívan értékeli, hogy megvan a hajlandóság az ellenőrzésekről való tárgyalásra, az ellenzék azt nem utasította el teljesen. Ugyanakkor hangsúlyozta: ragaszkodik ahhoz, hogy minden bíró átessen a biztonsági átvilágításon. E nélkül ugyanis lehetetlen lenne megtisztítani az igazságszolgáltatást azoktól, akik rontják a jó hírnevét. A Bírói Tanács tagjainak jelölésével kapcsolatban elképzelhetőnek tartja, hogy kompromisszum szülessen – fűzte hozzá a tárcavezető.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szerint konstruktív volt a mai találkozón folytatott párbeszéd. A párt szeretne megegyezésre jutni, ezért sem utasította el, hogy az indítványt a júniusi parlamenti ülésen tárgyalják majd meg – közölte Matej Kováè, a KDH szóvivője.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.