2014. április 26., 18:53

Háló - Bemutatta új pártját Radoslav Procházka

EPERJES. Az államfőválasztás után tett ígéretének megfelelően bemutatta általa alapított új pártját Radoslav Procházka, korábbi államfőjelölt. Az új tömörülés neve Háló (Sie).

Radoslav Procházka elmondta, a párt zászlaja alatt új arcokat, új embereket kíván bevonni a szlovákiai politikai körforgásba. Az államfőválasztáson elnökjelöltként alulmaradt korábban a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) erősítő, majd a pártból kivált képviselő megjegyezte, az emberekért harcoló, az emberekről szóló politikára, nem a hatalomért folytatott harcra szólít fel.

Mint az már korábban ismertté vált, oldalán olyan személyek sorakoznak fel, mint Miroslav Beblavý, Andrej Hrnèiar, vagy éppen Katarína Macháèková, Privigye (Prievidza) polgármestere, de olyan nevek is, amelyek mindeddig nem voltak túlzottan ismertek a hazai politikai életben.

A párt struktúrája Szlovákia 12 legnagyobb városában és 16 természetes régiójában létesített, összesen 28 központra épül. Radoslav Procházka így magyarázta a névválasztást. „Háló, mint az egyes régiókból érkező elkötelezett és ügyes emberek társasága. Háló, mint stabil társulás. De ez a név a belső struktúrát, a párt belső felépítését is tükrözi. Harmadsorban annak is egyfajta metaforája, amit mi az állam alatt értünk. Nem szabad, hogy fojtogató lepelként hasson, amely alatt az embernek nincsen mozgástere, hanem annak a hálónak a szerepét kell betöltenie, amely segítséget, védelmet nyújt mindazok számára, akik szükséghelyzetben élnek” – mondta pártjáról Procházka.

A mai eperjesi (Prešov) találkozón azok a polgármesterek és személyiségek is tiszteletüket tették, akiknek Procházka a támogatását élvezi, így a sárosi (Šariš), de Szlovákia más régióiból is érkeztek pártfogói. A párt szülőatyja elmondta, hogy készek olyan lépések előkészítésére, amelyek kiegyensúlyozott gazdasági helyzetet teremtenek majd az országban.

A pártalapításhoz 10 ezer támogatói aláírás begyűjtésére van szükségük. Az aláírásgyűjtő akciót ma kezdték meg. „Remélem, hogy nagyon rövid időn belül sikerül összegyűjtenünk őket” – mondta Katarína Macháèková.

Radoslav Procházka ma megerősítette mindazt, amit pár héttel ezelőtt előrejelzett, azaz, hogy a parlament májusi ülését követően, elhagyja a törvényhozást. Mint kiderült, vele együtt Andrej Hrnèiar is távozik, azonban Miroslav Beblavý továbbra is él képviselői mandátumával.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.