FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. június 14.
Csendes csörte a két közjogi méltóság között.
Ennek még lesz folytatása valahol és valamikor.
Kiska ismételhetett.
A villámok nem válogatnak.
A legnagyobb kormánypárt még mindig nyerő
A jelenlegi rendelkezést, amely a terhesség 12. hetéig engedélyezi az abortuszt, törölték volna a törvényből.
Vizsgálják azokat, akik maguk is bűnüldözők.
Vajon jófiú marad ezek után?
Megvan a tömeggyilkos.
Már a fővárost célozzák.
Életének 58. évében, 2018. június 13-án, szerda hajnalban elhunyt Paulisz Boldizsár.
Ez a hét már csak ilyen lesz.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. június 13.
Zuzana Teremová, a kamara alelnöke biztosította a nyilvánosságot, hogy az az ellátási rendszer, amely eddig működött, a továbbiakban sem szűnik meg, csak hatékonyabbá válik.
A Dunaszerdahelyi és a Galántai járás kilenc községét a terv szerint több mint 40 kilométernyi kerékpárút kötné össze.
A visegrádi országoknak az elmúlt időben sikerült megtartaniuk az egységet.
A Sýkora-klánt hat gyilkossággal vádolták, melyeket 1998-ban és 1999-ben követtek el.