A magyar lakosság 95 százaléka rendszeresen fogyaszt virslit, negyedük viszont egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy miből készül.
Az olasz csizma délkeleti csücskében található Otranto városának neve ismerősen csenghet a vájt fülű történelem kedvelők körében.
A hongkongi média tudni véli, hogy Remi Lucidi francia „pókember” zuhant le egy felhőkarcolóról. A rendőrség tájékoztatása szerint a 30 éves férfi holttestét egy épület teraszán találták meg a város Mid-Levels nevű elegáns negyedében.
A márka legnagyobb szabadidő-autója három hajtáslánccal és két szereltségi szinten, összesen 5 kivitelben áll a vásárlók rendelkezésére.
Az útszéli parkolóból az úttestre hajtó Volvo gépjármű és az úton haladó motoros találkozott ma dél előtt a pozsonyi Búdková utcán.
Karikó Katalin elismerése - amelyet még 2021. augusztus 25-én jelentett be a társaság - az első alkalom, amikor női kutató érdemelte ki a díjat.
Elsodort egy felfújható csúszdát a vihar Franciaországban, halálos áldozat is van.
A rendőrség tájékoztatása szerint a Trencséni járás Tornyos településének Hámoros részén veszítette el - az egyenes útszakaszon - uralmát járműve fölött a 22 éves fiatalember, majd az útmenti bozótos állította őt meg.
Minden alkalommal elfog a nosztalgia, amikor a nyári szezon alkalmával a családdal kilátogatunk a Nyárasdi Termálfürdő területére. Először nem is gondoltam át, hogy mi lehet az pontosan, aztán szépen lassan rájöttem...
Több mint hétmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a magyar-ukrán zöldhatáron a NAV.
Jövőre augusztus 1-3. között rendezik meg az MCC Fesztet Esztergomban.
Az égitest elég mélyen behatolt a légkörbe és egyéb adatok és körülmények arra engednek következtetni, hogy bizonyos meteoritdarabok a földbe csapódhattak.
A változó Hamburg.
Ha már fiatalon megtervezzük öregkorunkat és megtesszük a szükséges lépéseket, nem fogunk nélkülözni, ha nyugdíjasok leszünk.
Két év múlva jubilál a bál.
Ismert streaming-szolgáltatóként adja el magát a csaló SMS.
Az egykori magyar–lengyel határ évszázadokon keresztül nem volt elválasztó vonal.
Még nem tudni, hogy mikortól.
Aki nagyon akar, az előd és az utód alapformájában akár fel is lelhet némi hasonlóságot; ez viszont itt radikálisan véget is ér. Mert a részletek annyira mások, hogy nehéz eldönteni, mivel is kezdjük.
A 28 éves grúz állampolgárságú férfi röviddel éjfél után sokadszorra is igyekezett visszatérni az étterembe, annak ellenére, hogy mind a személyzet, mind a vendégek megkérték a távozásra.
Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás.
Kis ország, telis-tele látnivalóval!
Hirtelen nagyobb mennyiségű eső zúdulhat le.