Csudai Péter nemcsak környezetvédelmi aktivista. Érdekes jellem, álmodozó, de közben realista is.
A szlovák cég nem közölte, hogy mennyiért adta el a repülő autó technológiájának gyártási és felhasználási jogait.
A tűzoltókat elsősorban kidőlt fák miatt riasztották.
Az emelést márciusban számították ki.
A kakaóval párhuzamosan hamarosan a csokoládé ára is emelkedhet.
Akár 65-85 kilométeres széllökések várhatók.
Akár 700 euróval is többet kaphatnak.
Az köteles adóbevallást készíteni, akinek a teljes adóköteles bevétele 2023-ban meghaladta a 2 461,41 eurót.
Ha útlevelet szeretne cserélni, érdemes még a héten elkezdenie.
Két évtizede az első halálos pumatámadás körülményeit vizsgálták a kaliforniai hatóságok vasárnap, miután az állam területén egy testvérpár egyike vált a ragadozó áldozatává.
Az átlagfogyasztást 4,4 literben adja meg a gyártó.
Tizennégy esztendőig tartott a teuton lovagok korszaka, mégis, a mai napig meghatározza a vidék arculatát.
A raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között.
A tudományos közélet szereplőinek, alakítóinak érdemes lenne átgondolniuk, hogy valójában mit terveznek ezzel a szektorral.
Ki akarták bontani a zárkájuk falát a fogvatartottak Győrben.
Vasárnap alig emelkedik 10 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, emellett kisebb záporok is előfordulhatnak.
Ha a Felvidék, akkor az embernek rögtön a hegyek ugornak be. Legyünk őszinték, többségünk ezekre gerjed, de hazánknak van egy olyan nyugodt, harmonikus pontja, ami megtestesíti a mindenható csendet és békét. A neve Csallóköz.
Provokatív posztjai több százezer követőt vonzottak, így több nemzetközi médiumban is helyet kapott, amelyek "korunk legdögösebb modelljének" nevezték.
A hírek szerint az amerikai óriáscég rekordösszegű, évi 100 millió eurót fizet az ország legnagyobb sportegyesületének
Megint egy autó, amely más lett, mint régen volt.
Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre.
Március 22-ét a Víz Világnapját ünnepeljük.
A húsvéti ünnepek alatt 27 kisegítő járat is szállítja az utasokat.
Ezen a napon világszerte felemás zokniba bújnak az emberek, hogy ezzel is kifejezzék együttérzésüket és elfogadásukat a Down-szindrómával élők iránt.