Egy század menetelése a Csallóközben
Honismeret. Ezzel a megnevezéssel legelőször még kisiskolás koromban találkoztam. Emlékszem, az osztályfőnök behozott egy jókora térképet az osztályba, felakasztotta a táblára és mehetett az utazás. Akkor jöttek velem szembe Felvidékünk tájainak földrajzi megnevezései, majd követték vén kontinensünk és a többi földrészek tájainak megismerése. Én már akkor tudtam, én a földrajzzal jó haverok leszünk. Ez a barátság a mai napig megvan. Velem van ha éppen egy várost fedezek fel valahol Európában, vagy éppen otthon tekergek természetjárás közben.
Világlátásban és identitásformálásban sem utolsó a honismeret. Úgy gondolom, otthon kezdődik minden. Hiszen hogyan érthetnéd meg egy más kultúra, nyelv, gondolkodás finomságait, ha az anyatejet nem hazai pályán szívod magadba? Legyél felvértezve kellő hazai tapasztalattal és hidd el, odakint a nagyvilágban könnyebben fogod tudni értelmezni a mindennapokat. Szerencsére idehaza nálunk, a felvidéki csoda világunkban van mit magunkba szippantani. Kiváló túraútvonalak és történelmi városok, várak, kastélyok sokasága van itt. Életre szóló bakancslistát tudna az ember összeállítani a látnivalókról.
Ha hivatalos túra, akkor csakis a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet jöhet szóba. Ezt tudják Ollé Ernőék is, akik csupaszív hozzáállással szerveztek egy brutkós túrát. Azt kell írjam, szép számmal összefújt minket a szél. Túllépve a mágikus százat, indult útnak a század, hogy a Duna menti Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzetét lábtangójával jobban megismerje. Gyülekezési pont a bősi Hullám Csárdánál volt. Gáborral, érsekújvári túratársammal röpke hatvan perces menetidővel parkoltattuk le négykerekű vasparipánkat. Jó sok ismerős arc jött velem szembe. Ezekbe a túrákba egyébként az a jó, hogy kemény magját majdnem ugyanazok adják, így évek után szinte bajtársi viszonyban rója le a csapat a kilométereket.
Huszonkét kilométeres szakasz várt minket, könnyed napos, lenge szellős idővel. Gyors regisztrálás után Ollé Ernő egy őszinte beszéddel és áldással engedte útjára eme századot. Előtte még Méhes Ati vázolta a hadmozdulatokat. Körtúráról volt szó, amely ezen útvonalat követte: Hullám Csárda – Dékány – Királyrét – Békástó – Hullám Csárda. A főszázadosi rangot Lőrincz Roli vállalta magára, aki vezette a csapatot. Végig nagyon jó tempót jöttünk. Ati útközben meg is szólta, ha ilyen elánnal megyünk, még a gulyás sem lesz kész, ami majd a célban várt minket. Természetesen útközben sem éheztünk. A megálló pontokon volt pálesz, borocska, ásványvíz és az elmaradhatatlan zsíros kenyér lilahagymával. A szúnyogoknak is kedveskedtünk. Bizonyos részeken szinte zabáltak minket, mintha egy véradásra csöppentünk volna be. Természetesen ezen élmény sem szegte kedvünket, mivel a Csallóköz déli fertájának ezen természeti kompozíciója maradéktalanul kárpótolt minket. Végtelen harmónia, árterek, buja zöld növényzet, a flóra és fauna együttes játéka – ezeket mind megtalálja a túrabakancsot húzó utazó, ha a Csallóköz ezen részére téved.
Nagyon jó idővel, délután háromkor már vígan pihentünk a Hullám Csárda teraszán. Mindenki megkapta a maga kis emléklapját és kitűzőjét, majd jöhetett a gulyás, pacal, hekk, ami éppen jólesett. Lőttünk még pár csoportképet, megbeszéltük a világ nagy dolgait, majd békével mindenki ment a maga útjára.
