Szlovákia elvesztette versenyelőnyét. Sőt, beleesett a közepes jövedelem csapdájába, és a külföldi tőkének a továbbiakban nincs mit nyújtania.
Választhatunk, hogy utalványt vagy pénzt szeretnénk, de még ez se biztos.
India acéltermelése igen jelentős mértékben, 65,2 százalékkal, Japáné pedig 23,5 százalékkal esett.
Egyre távolabb kerül a tizenharmadik havi nyugdíjak idei folyósítása.
A rendelkezésre álló álláskeresők száma az év negyedik hónapjának végén elérte a 180 756 főt.
A brit Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat szerdai bejelentése szerint legalább kilencezer alkalmazottját lesz kénytelen elbocsátani az 52 ezerből.
Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter nem lát semmilyen kivetnivalót abban, hogy a boltok vasárnap zárva maradjanak.
A koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak
A jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 kilométer/órás engedélyezési és 200 kilométer/órás tervezési sebességgel.
"A projektek nagyon egyszerűek, nem kell a megírásához semmiféle projektíró céget hívni. Úgy gondolom, hogy minden önkormányzatnál van olyan ember, aki képes kezelni egy ilyen egyszerű kihívást."
Az európai autóeladás 80%-kal csökkent az elmúlt hónapban Európában.
Persze ebben az adatsorban a V4 országainál csupán a márciusi kéthetes leállás van.
Vegyünk vagy ne vegyünk, ez itt a kérdés.
Kína kezében is van néhány adu. Például nem vesznek repülőt a Boeingtől, vagy kibabrálnak az Apple-nak beszállító gyárakkal.
Régen nem látott magasságokban szárnyal az arany ára. Habár nyomott a fizikai kereslet, mégis 2012 óta nem került ilyen sokba egy uncia arany.
Kétszáz külhoni magyar vállalkozó részvételével tartották meg az elmúlt hétvégén a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját.
Ezzel a krízis idején pár tízezer eurós bevételhez juthat a reptér a „parkoltatásból”, de további bevételt hozhatnak az esetleges javítások.
Már a tavalyi francia adósságszint is több mint a kétszerese volt az "AA" besorolási sávban nyilvántartott szuverén adósok mediánszintjének, amely 38,8 százalék.
A felzárkózás és a gazdasági növekedés előmozdítása kulcsfontosságú lesz a válságot követően a kohéziós politikán keresztül.
A gyár a termelését a koronavírus-járvány miatt még március 20-tól felfüggesztette.
Ma volt a tisztújítás.
Persze messze még az év vége, és mindenki a második negyedévre várja a feketelevest.
Az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság számaránya az előző évi adatokhoz képest.
Sajnos az elemzők nem a nagy klasszikus mondásából indulnak ki: „nem oda kell rúgni a labdát, ahol a játékos áll, hanem oda, ahova szeretnénk, hogy menjen a játékos”.