Hitvalló egyház magyar mártírjai címmel, október 9-én a Selye János Egyetem Konferencia-központjában harmadízben tartott nemzetközi tudományos konferenciát.
A Selye János Egyetem az idei évben július 1-3. között rendezi meg a Nyári Egyetemét, melyre várják az érdeklődő magyarországi és szlovákiai középiskolásokat.
2003. október 23-án valóra vált egy régóta dédelgetett álom, az óvodától egészen az egyetemig biztosított lett az anyanyelvi oktatás.
Aki akar, találhat magának munkahelyet.
A Selye János Egyetem „születésnapja” tiszteletére rendezett emlékkonferencia képekben.
,,A magyar nemzet nem erővel, hanem bölcsességgel kívánja elérni célját.''
Az egyetem a fennállása során először jogosult önállóan, saját hatáskörben új tanulmányi programokat létrehozni és akkreditálni.
Újra akreditálták a már meglévő tanulmányi programokat és további új programokkal is készül az egyetem.
Albert Sándor alapító rektort kérdeztük a kezdetekről.
Jövőre folytatás következik...
Oktatás felsőfokon.
Az ismeretterjesztő konferenciának a Selye János Egyetem adott otthont.
A most induló akadémiai évben eddig összesen 1648-an iratkoztak be a Selye János Egyetemre.
Pásztó Vivient, a komáromi Selye János Egyetem doktoranduszát kérdeztük a műfordítás rejtelmeiről.
Mesterfokon 65 hallgató tett sikeres államvizsgát, alapfokon pedig 190 harmadéves épp a napokban ad számot tudásáról.
Meg kell előzni a múlt nagy hibáinak elkövetését!
170 helyezés és 86 különdíj került kiosztásra.
Az április 20-tól 22-ig tartó konferencia házigazdája a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kara.
Andruskó Imre, Patasi Ilona és Bauer Dávid 5 évig, Pásztor László és Szabó Árpád pedig 2 évig látja majd el a feladatkörét.
650 egyetemi hallgató és 250 oktató érkezik Komáromba.
Április 20-22-e között a Selye Egyetemen több mint 600 pályamunka kerül bemutatásra és elbírálásra a közgazdaságtan területéről.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, id. Lomnici Zoltán és főtitkára, Szunai Miklós április 3-án négyszáz csomagot ajándékozott a Selye János Egyetem hallgatóinak.
A Selye János Egyetem nemcsak egy hely, ahol hallgatók tanulnak, hanem egy olyan közösség is, amely segíti a hallgatók fejlődését és a sikeres jövőjüket.
Szakirodalmat, szépirodalmat, pedagógiai és egyéb könyveket vásároltak.