Röviddel Oroszország ukrajnai offenzívája előtt Peking és Moszkva bejelentette, hogy "korlátok nélküli" partnerségre lépnek egymással.
Zelenszkij bízik benne, hogy Ukrajna újra szabad lesz, hiszen ez az EU érdeke is.
Lavrov pénteken elutasította a találkozón elhangzott, az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyugati bírálatokat.
Oroszországban évek óta súlyos erdőtüzek pusztítanak nyáron, ezeket szakértők szerint egyebek között a klímaváltozás és az aszály okozza.
Hosszú évekre rács mögé kerülhet, aki olyat mond, amit nem szabad...
Az orosz parlament alsóháza elfogadta azt a törvénymódosító javaslatot, amely arra kötelezné az orosz gazdaság résztvevőit, hogy tevékenységükben vegyék jobban figyelembe az orosz hadsereg igényeit.
A japán kormány az ukrajnai háború miatt betiltotta az orosz arany importját kedden, továbbá befagyasztotta több orosz kormányzati tisztségviselő és vállalkozó vagyonát.
Moszkva szerint az orosz fregatt azért tett kitérőt, hogy elkerüljön egy tájfunt.
Elemzések szerint Oroszország csak az ukrajnai hadművelete első száz napjában 93 milliárd euró bevételt ért el energiahordozók exportjával.
Kivonultak június 30-án az oroszok a Kígyó-szigetről, miután az ukrán erők, vélhetően már az Egyesült Államoktól kapott rakétákkal csapást mértek a szigetre.
Az oroszok által csaknem körülzárt Liszicsanszkból visszavonulnak az ukrán katonák, bár közülük sem mindenki ért egyet ezzel, vannak, akik inkább harcolnának.
Az Európai Unió sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy orosz diplomaták bulgáriai kiutasítása miatt Moszkva indokolatlanul megfenyegette Szófiát, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Bulgáriával.
Volodimir Zelenszkij a madridi NATO-csúcson újabb oroszellenes szankciókat és fegyveradományokat sürgetett. De vajon hogyan hasznosulnak az Ukrajnába szállított fegyverek?
Újabb 25 amerikai állampolgárnak, köztük Joe Biden amerikai elnök feleségének és lányának tiltották meg válaszintézkedésként a beutazást Oroszországba az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleménye szerint.
Amerika nemcsak égen és földön, hanem immár a vízen is segíti Ukrajnát.
Az Egyesült Államok vezette, a globális folyamatokban sokáig domináns nyugati tömb ellenpólusaként szolgál.
Az oroszok szerint egymást lőtték az ukrán rakétaállások, ez okozta a civil épületek sérüléseit.
A hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.
A hét leggazdagabb ország közös, várhatóan holnap napvilágra kerülő tervei között állítólag szerepel az orosz kőolajra kivetett ársapka is.
Putyin elnök utoljára február 4-én utazott külföldre, csaknem három héttel az Ukrajna elleni orosz háború megindítása előtt.
Lukasenka kijelentette, Fehéroroszország aggódik a szomszédai - Litvánia és Lengyelország - "agresszív", "konfrontációs" és "visszataszító" politikája miatt.
Arról ritkán olvashatunk, hogy ukránok harcolnának az oroszok oldalán.
Az ukrán hadsereg 174. zászlóalja első századának katonaiánál elszakad a cérna.
Az ukrán erők parancsot kaptak arra, hogy vonuljanak ki az orosz ostrom alatt álló Szeverodoneckből - jelentette be pénteken Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó.