A felmérésben 260 szülő és 271 tanuló vett részt.
Ha az alkalmazottnak nincs elegendő szabadnapja, akkor például a túlórákért járó kompenzációs pihenőnapokat is fel lehet használni.
Az új automata rendszernek hét fázisa van, zöldtől a feketéig terjed, minden szakaszban szigorodnak az intézkedések.
A kétnapos megmérettetés idén rendhagyó módon, online formában zajlott, ami kihívás elé állította a szervezőket és a versenyzőket egyaránt.
A hivatalos propagandaanyagokon és hírügynökségi tudósításokon túl a valóságra is kíváncsiak voltunk.
Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő azt állítja, segített legyőzni Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszternek a körülötte levő hivatalnokokat, akik heteken át állították, hogy lehetetlen letesztelni a diákokat.
A Magyar Közösség Pártja elnöke ma Filip Mónika oktatásügyi államtitkárral egyeztetett.
A kormány egy 25 oldalas iránymutatást küldött az iskoláknak, miként képzelik el az újranyitást. Az általunk megkérdezett iskolaigazgató szerint rettentő rosszul van megszervezve az egész akció.
Érkeznek az első tapasztalatok.
Az intézmény névadójának egykori tanítványa, Szabó Sándor professzor kezdeményezése nyomán jelenleg a hosszadalmas folyamat előkészítési fázisánál tartanak.
Monika Filipová szerint az iskolahálózat átszervezése során több kritériumot is figyelembe fognak venni.
Szokás szerint rengeteg a kivétel.
Péntek délután a kormány úgy döntött, Ján Mikasé legyen a feladat, hogy meghatározza, mely diákok, pedagógusok, illetve iskolai alkalmazottak léphetnek be teszt nélkül a hétfőn próbajelleggel újranyitó néhány iskolába.
"Most kell megkongatni a vészharangot, mert ha csendben leszünk, fokozatosan bezárják iskoláink többségét."
"A tervezett reformot a jelenleg működő 244 magyar tanítási nyelvű iskola elenyésző hányada, szám szerint 26 élné túl“.
Az immár nyolcadik alkalommal megtartott eseményen, amelyre a járványügyi helyzet miatt szűk körben került sor, személyesen csak két nyertes tanuló és kísérője vehetett részt.
Nem lehet könnyű a miniszterek sora ebben az miniszterelnöki primadonnizmussal megáldott vírusidőben.
A Felvidéken is megkezdte térhódítását a Magyarországon egyre népszerűbb Boldogságóra program. Segítségével a gyerekek könnyebben néznek szembe a kihívásokkal.
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter feladatul kapta a központi válságstábtól, találjon megoldást arra, hogy a gyerekek december 7-től újra iskolába járhassanak.
Az oktatási tárca vezetője erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Az oktatási tárca olyan újdonsággal jött elő, amely megkönnyítené a koronavírus-járvány miatt távoktatásban résztvevő diákok dolgát.
Az épület teljes külső rekonstrukciója október végére készült el.
A minisztérium egy átfogó tervet szeretne bemutatni, amely többek között a járványszemafor rendszerére épülne.
Hétfőtől (november 16.) kis csoportokban tanulhatnak az alap- és középiskolákban azok a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók, akik nem tudnak távúton bekapcsolódni az oktatási folyamatba.