2020. december 7., 11:31

A kormányfő gyermekeinek iskoláján kívül mindössze egyetlen másik intézmény nyitott ki Nagyszombatban

Ahogy azzal az elmúlt napokban számtalan alkalommal foglalkoztunk, újranyithattak Szlovákiában a középiskolák és az alapiskolák felső tagozatai. A lehetőséggel alig néhány iskola élt, Nagyszombatban is például csak kettő. Az egyikbe járnak Igor Matovič miniszterelnök gyermekei.

Fotó: TASR

Egy általános iskola, illetve egy kétnyelvű, angol-szlovák intézmény nyitotta ki a kapuit Nagyszombatban. Az általános iskola igazgatónője, Žofia Halásová a TASR kérdésére elmondta, 370 felső tagozatos diákjuk közül csak 237-en jöttek iskolába. Halásová szerint ugyanakkor az iskolanyitás rendben lezajlott, a gyerekek rendelkeztek a megfelelő igazolással. Csak a bejutásnál alakult ki némi tumultus, bár az iskola három bejárattal is rendelkezik. 

Az igazgatónő elmondása szerint kollégáival most azon dolgoznak, miként lehetne összehangolni az iskolába járó és az otthon maradt gyerekek tanítását. Egyelőre azt találták ki, összevonják az évfolyamok diákjait, az otthon maradt diákok számára pedig külön pedagógust jelöltek ki. 

Halásová megköszönte a nagyszombati önkormányzat segítségét, nélkülük nem tudták volna újranyitni az iskolát - mondta. Sem anyagilag, sem fizikailag nem tudták volna kezelni a helyzetet, majd hozzátette, volt néhány pedagógusok, aki nem örült az újrakezdés ezen módjának, 

(...) de valakinek el kell kezdeni, valaki első kell, hogy legyen!

A közép - és általános iskolaként is működő kétnyelvű intézmény menedzsere, Juraj Tichý a hírügynökségnek annyit mondott, körülbelül felső tagozatos diákjaik fele jött el a tesztelésre, a gimnazisták körében még ennél is kisebb volt az érdeklődés. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.