Belügyminiszter: Növekszik az erőszakos bűncselekmények száma, és a fiatalok és a külföldiek körében is több a bűncselekmény.
Arról nincs hír, hogy hogyan szállítják le a 20 ezer elefántot, illetve a német kormány mit szól ahhoz, hogy ennyi ormányos fog rohangálni szabadon az országban.
A német repterek repülésbiztonsági személyzete figyelmeztető sztrájkkal igyekszik a március 20-i következő tárgyalási forduló előtt növelni a munkáltatókra gyakorolt nyomást.
Az új törvény várható hatályba lépésével Németország lesz a kilencedik ország, amely legalizálja a kábítószer rekreációs célú használatát. Becslések szerint az országban mintegy 4,5 millióan használnak kannabiszt.
Patzelt hangoztatta, egy olyan régóta fennálló, jó kapcsolat megszakítása, mint a magyar-német barátság, semmilyen körülmények között nem engedhető meg.
Ukrajnára és bevándorlókra van pénze a berlini szoc-liberál-zöld kormánynak a saját gazdáira viszont nincs.
Akkor mit mondjanak a gazdaságilag kevésbé fejlett európai államok?
Lindner: Eljöhet az a pont, amikor azt mondom: jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni.
Az AfD további erősödését mutatják a tartományi választások eredményei.
Az AfD parlamenti frakciója azonnali béketárgyalásokat szorgalmaz az EBESZ közvetítésével Ukrajna és Oroszország között.
A német gyártmányú Gepard önjáró légvédelmi lövegekhez tízezres nagyságrendben szállítottak Ukrajnába lőszert.
A jobb szemét és arca jobb oldalának egy részét takaró kötést visel a következő egy-két héten Olaf Scholz német kancellár a hétvégi sportbalesete miatt.
A kijevi vezetés az utóbbi időszakban elsősorban azt kérte a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákat.
Németországnak Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákkal is támogatnia kell az orosz támadással szemben védekező Ukrajnát - sürgette egy hétfői interjúban a szövetségi parlament (Bundestag-) védelmi bizottságának elnöke.
A világjárvány uralta utolsó évben, 2022-ben a Németországban élő nők várható élettartama 82,9 év, a férfiaké pedig 78,2 év, ami 2019-hez - a pandémia előtti utolsó évhez - képest 0,6 évvel alacsonyabb.
A mutató az idén januárban először tért vissza a pozitív tartományba 2022 februárja, az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta, azonban májusban ismét negatívra váltott.
Berlin és Párizs újabb fegyverszállítmányokat jelentett be Ukrajnának.
Az AfD az utóbbi hónapokban folyamatosan erősödött, országos választói támogatottsága 19-20 százalékos.
A második világháború idején tömegmészárlásban megölt 47 német katona sírja után indult kutatás kedden egy dél-franciaországi erdős területen.
A júniusi adatok szerint a németek 19 százaléka a menekültügyet tartja az ország legnagyobb problémájának.
Több száz német köztisztviselő kényszerül elhagyni Oroszországot, válaszul arra, hogy Berlin orosz hírszerzőket utasított ki
Az utolsó erőművek leállítását az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő földgázellátási feszültségek miatt halasztották el egy bő negyedévvel.
Németországban csaknem megháromszorozódott a kihasználatlan irodai munkaállomások aránya 2019 óta a koronavírus miatt.
A német kormányfő az ukrán elnökkel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna készen áll a békére.