A miniszterelnök-helyettes kiemelte, az egyházi iskola az egész embert nem csak oktatja, de neveli is olyan erkölcsi rend alapján, aminek a végső garanciája maga az Isten.
A tervek szerint a munkálatok még ebben az évben megkezdődnek, és a tanulók hamarosan birtokba vehetik az új pályát.
A csomai, a fülekkovácsi, a sávolyi és a bénai alapiskolák szoros kapcsolatot ápolnak.
A vásárúti József Attila Alpiskola és Óvoda kerek évfordulói
Hasznos ismeretszerzés és készségformáló feladatok.
Csütörtöktől húsvéti szünet van az iskolákban.
Dunaszerdahely önkormányzata köszöntötte a város pedagógusait
Jelmezes mulatozással ünnepeltek a pozsonypüspöki iskolások a félévi bizonyítványosztás másnapján.
Szakértők nyújtanak pszichológiai segítséget a tanároknak és a diákoknak, miután csütörtök reggel baltás támadás történt a nyitranováki szakközépiskolában.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy alapiskolás azt tervezte, hogy megtámadja több osztálytársát és tanárát a Gölnicbányai járásban található Szepesremetén.
Az ötvenes években az ipari több volt, mint egy iskola, és jelentős mértékben hozzájárult a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez.
Alaposan a pohár fenekére nézett a lévai járásbeli Fakóvezekény iskolájának egyik pedagógusa.
A losonci Kármán József Alapiskolában utoljára 16 évvel ezelőtt volt ennyi magyar elsős, mint idén.
Ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, a szülőknek fel kell készíteni a gyerekeket az iskolakezdésre. Nem mindegy azonban, hogy hogyan! Készüljünk közösen.
Több mint négyszeresére emelkedett a rimaszombati P.K. Hostinský Alapiskola fűtésszámlája. Az elképesztő mértékű áremelkedés azonban a város több intézményét is érinti.
2022 áprilisa folyamán került sor a lukanényei alapiskola számítógépes termének felújítására.
A Csallóközben már több településen megvannak a pontos adatok a szeptemberben induló új iskolai évre vonatkozóan.
A dunaszerdahelyi Szent István téri Közös Igazgatású Iskola diákjai és pedagógusai is fontosnak tartották, hogy méltóképpen tisztelegjenek a magyar líra előtt.
A gútai magániskola diákjainak és munkatársainak heves tiltakozása közepette rakták le nemrég a szennyvíztisztító alapkövét.
Ünnepélyes keretek között nemrégiben adták át a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont felújított, kápolnával kibővített főépületét
A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont épülete kizárólag a magyar kormány támogatásával jött létre.
A szülőknek előbb menedékjogot kell kérni, ezt követően kell meglátogatniuk azt az iskolát, ahol a gyermeküket el szeretnék helyezni.
A magyar iskolákba is jöhetnek kárpátaljai gyerekek. Ilyen esetekben az iskolák kiegészítő költségtérítést kérhetnek.