150 éves a patinás kassai IPARI (II.)
Az ötvenes években az ipari több volt, mint egy iskola, és jelentős mértékben hozzájárult a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez. Az énekkart, zenekart, táncosokat, színjátszókat felvonultató kultúrbrigád többször is bejárta Dél-Szlovákiát.
Többéves némaság után ez a lelkes csapat vitte el először a magyar szót és dalt nagyon sok településre. Az emberekkel való találkozásokat toborzásként is felfoghatjuk. Az ipariskola bemutatkozott a helyi fiataloknak, hívta őket Kassára, és ők jöttek.
A gimnáziumokban érettségizett diákok számára 1957-ben kétéves szakosító osztály nyílik, ezek az ún. SAJ osztályok.
1958-ban az iskola Zsdanov utcai épületét az építészeti ipariskolának adták át, és csak 1967-ben kaptuk vissza. A „számüzetést” a szlovák ipariskola Komenský utcai épületében vészeltük át. A műhelyórákat viszont továbbra is a Zsdanov utcai épületben látogatták tanulóink. 1960-ban az iskola megnevezése Magyar Tannyelvű Gépészeti és Energetikai Ipariskolára módosult.
Annak idején úgy tartották – és a köztudatban máig úgy maradt meg –, hogy csak az az iparista, aki a kassai magyar ipariskolában tanul, illetve az Ipariban érettségizett.
1950 és 1980 között az iparistát arról lehetett felismerni, hogy rajztáblával, fejes vonalzóval és pauszpapírral a hóna alatt közlekedik a városban. Az iskolában logarléccel számol, sublerral mér, tuskihúzóval, csőtollal, körzőkészlettel, sablonokkal rajzol és dolgozik.
Ez szükségessé tette az épület bővítését, az emeletráépítést. Az építkezésre a hetvenes években került sor. Egyedülálló és példaértékű, hogy a munkák zömét a szülők szabadidejükben vagy szabadságuk alatt végezték el, miközben a diákok sem maradtak ki a közös tevékenységből. A tanév folyamán délutánonként és a hétvégeken, valamint a tavaszi és nyári szünidő alatt is dolgozva bizonyították, mennyire szívügyüknek tekintik az iskolát.
Tehát az, hogy Kassán van magyar színház, elsősorban nem a városnak, hanem a magyar ipariskolának köszönhető.
Szinte közhelynek számít, de az ipariskola nem szakbarbárokat nevelt. Az oktatás fókuszában természetesen az elméleti és gyakorlati szakmai képzés állt, de a tanári kar messzemenően támogatta azokat a diákokat is, akik az irodalom, a színjátszás vagy újságírás, esetleg a különböző művészetek felé fordultak. A színjátszás iránt érdeklődők a Glóbusz Bábegyüttesben, később az Iparista Kis Színpad (IKSZ) társulatában, esetleg irodalmi összeállítások színpadi szereplőiként élhették ki vágyaikat. A kezdő írók és költők szárnybontogatásaira a színvonalas faliújságok és az iskolai diáklapok adtak lehetőséget.
Az önállósult magyar ipariskola első diáklapja, az Acéltoll 1962 decemberében jelent meg, és immár hatvan esztendeje az iparisták kedvenc kiadványa.
Az 1969-ben alakult Glóbusz Bábegyüttes a következő évtized meghatározó társulata volt. Komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el. A nyolcvanas és kilencvenes években országszerte az egyik legismertebb és legsikeresebb amatőr színjátszócsoport az ipariskolában működött, Iparista Kis Színpad (IKSZ) néven.
1983-ban alakult meg a Collegium cantatum vegyes kar. 1984-ben Szellőrózsa néven újították fel a népi tánccsoport működését.
Az iskola vezetősége ezért (is) döntött úgy, hogy az oktatási intézmény felveszi a kassai származású kommunista újságíró, Schönherz Zoltán nevét, így remélve védettséget az ipari számára. A névfelvétel akkoriban a Szlovák Kommunista Párt jóváhagyásával történt, ezért a párt egyetértése nélkül az iskolát nem zárhatták be, illetve nem vonhatták össze más intézménnyel.
1982-től így lett az iskola hivatalos megnevezése: Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola. Tíz sem telt el és a bársonyos forradalom után az iskola visszakapta korábbi nevét, és ismét Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola lett.
A '90-es évektől azonban a hagyományosan alapos felkészültségű iparistákra, a meglehetősen szűk területen alkalmazható technikusokra, egyre kisebb igény mutatkozott. A munkáltatók a rugalmasabb, sokoldalúan képzett, világnyelveket beszélő és menedzseri képességekkel rendelkező fiatalokat részesítették előnyben. Ennek a felismerésnek a nyomán vált világossá a kényszer a tanulmányi programok átalakítására. Az 1991/92-es tanévben ezeknek az elvárásoknak a szellemében alakítottuk át a tantárgyak struktúráját.
Az iskola életében nagyon komoly előrelépést jelentett a venlói Hogeschool (Hollandia) szakmai felügyelete alatt bevezetett Felsőfokú Szakképzés. A hároméves felsőfokú szakképzés az 1993/94-es tanévben indult, majd a következő tanévben 34 diákkal (többségében leányokkal) megnyitottuk a Kereskedelmi Akadémiát is. Tíz év múlva, 2003-ban az ipariskolát és az akadémiát jogilag egy intézménybe olvasztották. Így az iskola neve Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia lett. De nem ez volt az utolsó névváltozás, de az egykori és mai diákok szemében és szóhasználatában továbbra is Ipari maradt. Volt Felsőipariskola, Gépészeti és Elektrotechnikai Ipariskola, Magyar Királyi Gépészeti Ipariskola, volt Állami, volt Sztálinról és Schönherzről is elnevezve, de mindig ipariskola volt!
Egészen 2009-ig, amikor az ipariskolát szakközépiskolává nevezték át. Az iskola elveszítette márkanevét, és a megnevezésből kimaradt az is, hogy az intézmény tanítási nyelve a magyar!
2011-ben az iskola kezdeményezte az iskolaalapító nevének felvételét. Így lett az iskola hivatalos neve Szakkay József Szakközépiskola, de 2020 szeptemberétől egy újabb névváltoztatásra került sor. Ma az iskola hivatalos megnevezése: Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola.
A márkanév feladásával az iskola elveszítette ismertségét, majd a diáklétszám is lecsökkent, és 150 körül állapodott meg. Ez a tantestület létszámában és összetételében is lényeges átalakulást eredményezett. A tantestületből kivált az egykori iparistákból lett tanárok többsége, mindössze négyen maradtak meg azok közül, akik az iparista szellemiség és hagyományok hordozói.
Befejezésként Müller Péter gondolatát idézzük:
A jéghegy persze idővel elolvad, de a mi jéghegyünket azok az öregdiákok alkotják, akik még élnek, és akik tevékenységükkel, viselkedésükkel, iparista mivoltukkal életben tartják és ápolják az IPARI legendáját.
Megjelent a Magyar7 2022/40. számában.
