A leleszi Ilko család ragaszkodik a bodrogközi hagyományokhoz, amiből a négy gyermeknek is igyekeznek minél többet átadni
Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat Jézus Krisztus keresztre feszítésének, sírbatételének és feltámadásának három napja.
A jelenlegi előfordulási gyakoriság mellett a szakértők továbbra is ajánlják a reszpirátor viselését.
A Kassa megyei közlekedésbiztonsági akcióban, amely 2022. április 11-én és 12-éán zajlik, alapiskolák első évfolyamának diákjai is részt vesznek, asszisztálnak a rendőröknek.
A borongós-szeles időjárás ellenére vidám virágvasárnapi hangulat uralkodott a Villa Camarum Polgári Társulás által a Zichy-pont Közösségi Központban és a Klapka téren ma megrendezett Komálom Családi Matinén
A már hagyományosnak számító őstermelői- és kézművespiac látogatói megtekinthették a felújítás alatt álló kastélyban a frissen rekonstruált esketőtermet is.
Virágvasárnap, a pozsonyi magyarság összetartása jegyében, ökumenikus istentiszteletre is sor kerül a városban, mégpedig a pozsonyi evangélikus kistemplomban.
Az olaj és a zsír 26,9 százalékkal drágult, a zöldség 19,8 százalékkal, a kenyér és a pékáru 11,0, a tej, a sajt és a tojás 9,8 százalékkal drágább.
Infláció, háború és alapanyaghiány.
Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt.
Nyolcszor riasztották a mentőket ittas személy miatt húsvét hétfőn.
Szerencsére mindig akadnak olyan települések, ahol fontos a régi szokások életben tartása, hiszen azok napjainkban is közösségformálók és a kultúránk részét képezik.
Az idei már a második húsvét lesz, amikor nemcsak a járvány veszélyeit kell szem előtt tartanunk, de azt is, hogy az ünnepi pillanatokat a legszűkebb körben töltsük.
A füleki Motolla Kézműves Kör tagjai a népi tudás őrzői, a hagyományok átörökítői. A baráti társaságból létrejött műhely éves rendszerességgel tart foglalkozásokat a Palóc húsvét című rendezvényen.
A húsvét hétfő a néphagyományban "Vízbevető hétfő" néven is ismert, ez is utal a locsolás egykori módjára, amikor a legények a lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték és egy vödör vízzel leöntötték őket.
Hogyan festhetünk természetes festékekkel tojást? Íme, a csodaszép, színpompás tojások titka!
Ferenc pápa elítélte, "botrányosnak" nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést.
Mandulaliszttel ízletesebb, könnyebb és sokkal egészségesebb is lesz a kalácsunk.
Az Isten kegyelmi tervének megvalósítása azonban most is folytatódik, s az ünnepek üzenetét minden helyzetben meg kell élnünk.
Eltűnőben lévő húsvétváró szokást elevenítenek fel kis családok gyermekeikkel Zoboralján a pandémia ideje alatt is.
Ha szenvedőkkel találkozunk, Krisztussal találkozunk, ha odahajolunk hozzájuk, a szenvedő Krisztushoz hajolunk oda.
A mi világunk, a mi kis országunk nem elátkozott hely, nem a pogányok földje, és a mi életünk ide vár".
A húsvét egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.
Úgy látszik, az emberek komolyan veszik a szigorításokat a határátkelőkön.