Újból szavaztak róla, de nem hagyták jóvá a parlamenti képviselők az ügyészekről és az ügyészségi munkatársakról, valamint a főügyész járadékáról szóló törvény módosítását.
79 érvényes szavazat volt, 78-an szavaztak igennel, senki sem szavazott a jelölt ellen.
A rendőrség kérésére szerdán feloldotta a parlament a titoktartási kötelezettség alól Roman Konečnýt.
A határozati javaslatot a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakció képviselői nyújtották be.
Szerdán 16 órától sztrájkkészültséget hirdetnek a Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottainak vasutas-szakszervezetei, mivel nem született megállapodás az idei bértárgyalásokon.
A belügyminisztérium foglalkozik Peter Pellegrini államfő felhívásával és vizsgálja a petíciós törvény módosításának lehetőségeit.
Július 1-én lép hatályba Magyarországon a „helyi önazonosság védelméről” szóló törvény. Nem mondunk vele újat, hogy nálunk is elkelne egy ilyen jogszabály.
A következő parlamenti ülés a nyári szünet után, szeptember 9-én kezdődik.
Az előállítottak az előző kormányzati ciklusban a védelmi tárcánál dolgoztak magas beosztásban.
Részleteket nem árult el rendőrség.
Az előző évben az öngyilkosságok száma 34 esettel csökkent a 2023-as évhez képest, így összesen 467 esetet regisztráltak.
Nem fogja megbontani az egységet a hágai NATO-csúcson Szlovákia.
Három frakció kedden a parlament elé terjeszti az alkotmánymódosítás szeptemberre halasztását – jelentette be sajtótájékoztatóján Ján Richter, a Smer-SD frakcióvezetője.
Amikor a fegyvergyártók dörzsölik a tenyerüket és Európa háborúról beszél, Szlovákiának leginkább a semlegesség felelne meg, mondta szlovák kormányfő.
A párt szerint a védelmi kiadásokról való végső döntésbe az ellenzéknek semmilyen beleszólása nem lesz.
Elegendő teret akar elérni a módosító javaslatok magyarázatához és kommunikációjához.
Szerinte felesleges és káros ez az alkotmánymódosítási tervezet.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Közel-Keleten zajló konfliktusok miatt több összetett evakuációs művelet indult a magyar állampolgárok hazamenekítésére.
František Majerský KDH-s képviselő elutasította a Smer alkotmánymódosítási javaslatát, amelyet szerinte nem őszinte szándékkal nyújtottak be, míg Tibor Gašpar korrupcióval vádolta az ellenzéket.
Hétfőn érkeznek meg azok a szlovákiai állampolgárok, akiket a Közel-Kelet válságövezetéből evakuáltak az Irán-Izraeli konfliktus miatt.
Peter Pellegrini szlovák elnök beiktatásának első évfordulóján harminc vendéget fogadott ünnepi ebéden.
Fico szerint az államfőnek joga van újratárgyalásra visszaküldeni a parlamentbe a törvényeket, mint ahogy a törvényhozásnak is joga van megtörni az elnöki vétót.
Lengyelország csütörtökig evakuálja mintegy 200 állampolgárát Izraelből egy szárazföldi-jordániai, majd légi úton történő művelettel.
A magyar kormány kezdeményezte, hogy az Európai Bizottság ne dolgozzon ki jogszabálytervezetet az orosz energiahordozók kiiktatásáról.