2025. szeptember 14., 14:22

Matovič: Az alkotmánymódosítást csak a KDH javaslata esetén támogatjuk

A Slovensko mozgalom csak akkor támogatná az alkotmány módosítását, ha azt az ellenzéki KDH terjesztené elő – jelentette ki Igor Matovič, a mozgalom elnöke és parlamenti képviselője a TA3 politikában című vitaműsorában.

A SaS a begyében van
Igor Matovič
Fotó: TASR
A maffiának nem fogunk segíteni, hogy kereszténynek játssza magát

– fogalmazott Igor Matovič.

A műsor másik vendége, Radomír Šalitroš, a beruházási minisztérium államtitkára szerint ugyanakkor nem helyes, ha kizárólag a kormánykoalíció vagy kizárólag az ellenzék szavaz meg javaslatokat. Úgy véli, a racionális törvényeknél átfogóbb együttműködésre lenne szükség.

A műsorban Matovič élesen bírálta Jaroslav Naď volt védelmi minisztert (Demokrati), akit azzal vádolt, hogy félrevezette a kormányt az Sz-300-as légvédelmi rendszer Ukrajnának történt átadásakor. Szerinte Naď azt állította, hogy

a rendszert Patriotokra cserélik szövetségesi segítséggel, ami nem bizonyult igaznak.

Šalitroš arról is tájékoztatott, hogy Samuel Migaľ, az informatizációs miniszter a közelmúltban elvégzett műtétje után két-három hét múlva térhet vissza munkájához. Hangsúlyozta, hogy

a minisztérium teljes kapacitással működik, ő maga pedig a jövőben új párt alapítását is fontolgatja, ha a jelenlegi munkájuk eredményeit az emberek értékelni fogják.

Nyilvánosan felajánlotta Matovičnak, hogy legyen a leendő párt marketingtanácsadója.

Matovič eközben kritizálta Michal Šimečkát, a Progresívne Slovensko vezetőjét, amiért nem talált időt egy közös egyeztetésre az együttműködés lehetőségéről. Úgy véli,

a PS mindent meg fog tenni azért, hogy a következő választások után a Hlas-SD-vel lépjen koalícióra.

Mi mindent megteszünk azért, hogy a Hlas maffiájával ne menjenek

– hangsúlyozta. Célja, hogy Hnutie Slovensko nélkül ne lehessen kormányt alakítani.

A gazdasági helyzettel kapcsolatban Šalitroš pozitív fejleménynek nevezte, hogy az állam a következő konszolidációs hullámban saját kiadásain is spórolni fog, bár az informatizációs tárca költségvetése így 25 millió euróval csökken.

Matovič ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy

a pénzügyminisztersége idején Szlovákia az EU kilencedik legjobb pénzügyi helyzetben lévő országa volt, míg most a sereghajtók közé tartozik.

Felidézte: 2022-ben 23,5 milliárd euró állt rendelkezésére, és 1,8 milliárd euró deficitet termelt. Idén a kormány 33,9 milliárd euróból gazdálkodhat, a hiány azonban elérheti a 7,2 milliárd eurót. A megoldást a hatékonyabb adóbeszedésben látja.

Megosztás
Címkék