A tüntetők bírálták az újabb antigénteszt-vásárlást és magát a tesztelést is.
Klus megjegyezte, hiányzik a szlovák parlamentből a magyar képviselet, az SaS kész koalíciós partnerként együtt dolgozni a magyar közösség képviseletével.
A televíziós híradók népszerűségét, objektivitását vizsgálta az év első negyedévében a Median SK felmérése.
Hogyan lehet eladni egy felvidéki könyvet?
A szombat reggeli adatok szerint 9.384 PCR-teszttel mindössze 37 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki.
"Nincs vége a háborúnak és kezdete a békének addig, amig egyetlen harcoló katona is jeltelen tömegsírban nyugszik!“
A szlovák házelnök megjegyezte, hogy jó a V4-es házelnökök kapcsolata, nagyon jól megértik egymást.
Azok, akik rögtön az első adag beszúrása után utaztak el külföldre, július 19-e reggeléig még anélkül hazatérhetnek, hogy karanténba kellene vonulniuk.
Néhány kelet-szlovákiai járás kivételével holnap szinte az egész ország területén előfordulnak majd viharok és akár jégeső is.
Nyitra megye két másodrendű útszakasz felújítását készíti elő 8,9 millió euró értékben. A költségek javát uniós támogatásból akarja fedezni a megye, és már jóváhagyta az önrész kifizetését.
A szakemberek szerint az oltással szerzett védettség erősebb a betegségen való áteséssel szerzett immunitástól.
Ez a szabálymódosítás csak azok számára érvényes, akiket július 9-e előtt oltottak be.
Az AKO júliusi felmérése alapján a jelenlegi kormány nem őrizné meg többségét, a szlovákiai magyarság pedig érdekképviselet nélkül maradna.
A képviselők foglalkozni fognak többek között a COVID igazolványok (ún. GreenPass) alkalmazásáról szóló kormányjavaslattal.
Nem mindenki jogosult az uniós Covid-igazolványra, aki átesett a Covid-19 betegségen.
A közép-európai identitás és a kulturális örökség védelme a témája a V4-es parlamenti elnökök találkozójának, amely ma kezdődött a magyarországi településen.
Az optimista angolul tanul, pesszimista kínaiul, a realista pedig gyakorolja a kézifegyverek használatát.
A hétvégén, július 17-én és 18-án előzetes regisztráció nélkül is fel lehet venni a Covid19 elleni védőoltást Nagyszombat megye oltóközpontjaiban.
Minden józan ember számára teljesen egyértelmű, hogy egy magyar pártban, egy javarészt etnikai alapon szerveződő pártban a magyar nyelv kell legyen a tárgyalás nyelve.
Kevesebb mint száz beteg szorul kórházi ápolásra.
Ausztrál kutatók megtalálták a módját annak, hogyan lehet megakadályozni a koronavírus szaporodását a megtámadott emberi sejtekben.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet aktuális előrejelzése szerint Kelet-Szlovákiában péntek estig marad érvényben a viharriasztás.
67 éves korában elhunyt Jaroslav Paška politikus.
Gröhling megjegyezte, hogy míg Szlovákiában azon lamentálunk, hogy mi fair és mi nem az, más országokhoz képest mérföldekkel le vagyunk maradva.