POZSONY. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának jelöltje bejutott a második fordulóba a megyei választásokon.
POZSONY. A politológusok keresztet vetettek a jobboldali erők győzelmére. Ján Baránek szerint törvényszerű a baloldal jó eredménye a megyei választásokon, mert Szlovákia a parlamenti választások óta „vörös".
POZSONY. Mintegy 500 ember tüntetett ma Pozsonyban. A tiltakozó megmozdulás erőszakba torkollott.
POZSONY. Nyolc kerületben döntenek ma a szavazók arról, hogy kik foglalhatják el az elnöki és képviselői posztokat a megyei önkormányzatokban. A szavazóhelyiségek este 22.00 óráig lesznek nyitva.
POZSONY. A Szabadság és Szolidaritás nehezményezi a szlovákiai püspökök álláspontját, hogy a vallásos érzelmű keresztény gyógyszerészeknek és a gyógyszertárak tulajdonosainak meg kellene tagadniuk a fogamzásgátlók árusítását.
KASSA. Nem igazolódott be Kelet-Szlovákiában a szavazatvásárlással kapcsolatos gyanú. Az illetékes körzeti választási bizottság a helyszínen vizsgál ki minden bejelentést.
ÉRSEKÚJVÁR, ÍMELY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogsegélyszolgálata segítséget nyújt annak a lánynak, aki vasárnap nem részesült szakszerű orvosi ellátásban az érsekújvári kórház sürgősségi ügyeletén.
POZSONY. Közmunka elvégzésének feltételéhez köti a jövedelempótló szociális segély kifizetését a szlovák kormány a jövő év januárjától - jelentette be Robert Fico miniszterelnök pénteken Pozsonyban a kormány szociális politikájának új filozófiáját bemutató sajtótájékoztatón.
POZSONY. Simon Zsolt parlamenti képviselő felháborítónak tartja a Pozsonyi Kerületi Bíróság döntését, amely szerint Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke 150 ezer eurós kártérítésre jogosult.
LEUVEN. A Leuveni Egyetem közleménye szerint új, eddig ismeretlen ínszalagot fedezhettek fel az emberi térd oldalán belga sebészek.
DETVA. Rablók törtek be egy vállalkozó családi házába. A tettesek megkötözték a ház lakóit, majd több mint 100 ezer euróval távoztak.
POZSONY. A titkosszolgálatokról szóló új törvény tervezete már elkészült, ám a Szlovák Információs Szolgálatot felügyelő parlamenti különbizottság elnöke még nem ismeri a tartalmát.
BUDAPEST. 2013-ban tizenhárom kutatói blog, web- és Facebook-oldal mutatkozik be a nagyközönség előtt.
POZSONY. Szlovákia 16 járásában haladta meg 2013 szeptemberében a munkanélküliség a 20 százalékot, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járásban pedig 30 százaléknál is magasabb volt.
POZSONY. A Legfőbb Ügyészségnek 150 ezer eurós kártérítést kell fizetnie Štefan Harabinnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, mert a volt főügyész megerősítette, hogy létezik egy átirat Harabin és Baki Sadiki drogbáró telefonbeszélgetéséről.
POZSONY. Az egészségügyi nővérek és a szülészasszisztensek értetlenül állnak afelett, miért tárgyal az egészségügyi minisztérium a megyei önkormányzatokkal annak ellenére, hogy a szakszervezetek elutasították a kormány ajánlatát.
RÉVKOMÁROM. Zsúfolásig megtelt november 6-án este a révkomáromi Pokol vendéglő konferenciaterme, ahol Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Szávay István országgyűlési képviselő, valamint Pallér Péter, a párt felvidéki szervezője tartott lakossági fórumot.
POZSONY. A rendőrség fokozott figyelmet fordít a közrend fenntartására és a szavazatvásárlás megelőzésére a megyei választások során.
POZSONY. Befejeződött a szombaton esedékes megyei választásokat megelőző kampány, csütörtökön reggel hét órától életbe lépett a kampánycsend.
POZSONY. Nem a Szlovák Információs Szolgálat készítette a felvételeket Tom Nicholson újságíró és Juraj O. telefonbeszélgetéseiről – közölte Branislav Zvara, a titkosszolgálat szóvivője.
RÉVKOMÁROM. A Jobbik nemcsak azokat a határon túli szülőket támogatná, akik magyar iskolába járatják gyerekeiket, hanem a diákot fogadó intézményt is segítené tanulónként húszezer forinttal - mondta Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke Vona Gáborral tartott sajtótájékoztatóján szerdán Révkomáromban.
TOKIÓ. Bizarr külsejű dinoszauruszok fészkeire bukkantak kutatók a mongóliai Góbi sivatagban.
POZSONY. Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke szerint egyre aktívabbá válnak a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar szélsőségesek, ami véleménye szerint egy nemzetközi terv része lehet.
PÁLÓC. Magánlátogatás keretében ma Pálócon és Nagykaposon tartózkodott Áder János magyar köztársasági elnök.