Nemzetközi összeesküvéstől tart az SNS
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke szerint közös gyökerekre vezethető vissza a Vona Gábor, a Jobbik elnökének révkomáromi politikai fóruma, a Peredi „táblaháború” vagy az erdélyi magyarok autonómiatüntetései, illetve a Székelyek nagy menetelése. „Ismét aktívvá válnak a Magyarországgal szomszédos államokban élő radikálisok. Feltételezem, hogy ez egy nemzetközi tervvel függ össze. A jó szomszédi kapcsolatokhoz semmi esetre sem járul hozzá” – mondta Rafael Rafaj.
„Remélem, hogy a szlovákiai illetékes szervek figyelemmel kísérik és kiértékelik a helyzetet” – jelentette ki az alelnök hozzátéve: a hazai törvények rendkívül elnézőek a „külföldi sejtekkel” és aktivistákkal szemben. „Ha a hazai társulások között sem tudunk rendet tenni, a külföldiek problémáját még nehezebb megoldani” – fogalmazott.
Rafael Rafaj annak kapcsán nyilatkozott a TASR hírügynökségnek, hogy ma délután politikai fórumot tart Révkomáromban Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az előadás időpontja nem véletlen, az első bécsi döntést követően 1938. november 6-án vonult be a városba Horthy Miklós.