POZSONY. A kormány jóváhagyta a képviselők és más köztisztviselők bérének befagyasztását, az érintettek fizetése jövőre is a 2011-es szinten marad majd.
POZSONY. Szlovákiában késik az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszerre történő átállás, mivel az ezt szabályozó törvényt még nem sikerült jóváhagyni - derült ki a projekt menetrendjének teljesítésével foglalkozó jelentésből, amelyet szerdán hagyott jóvá a kormány.
WASHINGTON. A súlyos depresszió a munkaképtelenség második leggyakoribb oka a világon - derült ki a mentális betegség globális terheit elemző tanulmányból.
POZSONY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szerint a jelenlegi hangulatban és körülmények között szükséges hangsúlyozni, hogy mindannyiunk érdeke a hétvégén esedékes megyei választásokon való részvétel.
LONDON. Két hallgató is kért átmeneti szállást a University of the Arts London (UAL) diákönkormányzatától, mert nem tudják megfizetni az egyetem által kínált lakásokat - írja a Guardian.
POZSONY. Robert Fico miniszterelnököt tartja a legmegbízhatóbb szlovákiai politikusnak a lakosság közel 40 százaléka – derült ki a Prieskumy ügynökség felméréséből.
POZSONY. Nem veszélyeztetik majd a szombati megyei választások eredményeinek közzétételét az esetleges hackertámadások, a statisztikai hivatal ilyen eshetőségre is felkészült.
OTTAWA. Webkameráknak köszönhetően már nemcsak a kutatók, hanem minden érdeklődő nyomon követheti a jegesmedvék életét.
POZSONY. Tom Nicholson oknyomozó újságíró telefonbeszélgetéseinek újabb felvételei kerültek nyilvánosságra, melyeken egyebek mellett Daniel Tupý meggyilkolásáról beszélget egy maffiafőnökkel.
GÖTEBORG. A terhesség alatt sok zöldséget fogyasztó anyák gyermekei kisebb valószínűséggel betegszenek meg I-es típusú cukorbetegségben - állítják svéd kutatók.
IPOLYSÁG. Szlovákia legnagyobb segélyszervezete, az ipolyfödémesi székhelyű Human International a napokban tartós élelmiszerekből álló csomagokat osztott szét a rászorulók között.
POZSONY. Aktivisták a hétvégén felszólítják az államfőt, hogy oszlassa fel a parlamentet és vonja meg a kormánytól a bizalmat.
POZSONY. Tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértése miatt a Pro Civis polgári társulás, amely így szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a kisebbségek nyelvhasználati jogait rögzítő törvényt az illetékesek nem tartatják be.
POZSONY. Újabb pártpreferencia-kutatás erdedményei váltak ismertté. Ezúttal a Median ismertette adatait.
ÉRSEKÚJVÁR. Nagy felháborodást keltett annak a beteg lánynak az esete, aki nem részesült szakszerű orvosi ellátásban az érsekújvári kórház sürgősségi ügyeletén. Kivizsgálását arra hivatkozva utasította el a szolgálatot teljesítő bolgár orvos, hogy páciense nem tud szlovákul. A beteget végül a révkomáromi kórház sebészeti osztályán vizsgálták ki.
POZSONY. Žák-Malina Hedvig, a 2006-ban történt brutális támadás elszenvedőjének egészségi állapotát ismét megvizsgálják az orvosok. A változatosság kedvéért most ortopédhez küldik – olvasható a Sme napilap hasábjain.
ALSÓNÉMETI, FELSÕNÉMETI. Az elmúlt év júliusában a vámőrök a rendőrséggel együttműködve egy 700 méter hosszú csempészalagutat fedeztek fel Felsőnémeti és Alsónémeti között, amely Ungvárig vezetett. Mint kiderült, villanyáramot is csempésztek ezen a járaton keresztül.
POZSONY. A Legfőbb Ügyészség kizárta, hogy Tom Nicholson újságíró állítólagos lehallgatása és a Gorilla-ügy összefügg.
POZSONY. Szlovákia választásra jogosult lakosainak közel fele nem tulajdonít jelentőséget a közelgő megyei választásoknak – derül ki a Polis Slovakia ügynökség friss közvélemény-kutatásának eredményeiből.
POZSONY. Ha október végén zajlottak volna le a parlamenti választások, némileg átrendeződött volna a politikai színtér. A kormánypártnak kevesebb képviselője lenne, s mandátumhoz jutott volna a Magyar Közösség Pártja is.
KASSA. A kassai Luník IX lakóteleppel foglalkozott kritikus hangvételű írásában a Daily Mail brit napilap.
POZSONY. Az elnökválasztással foglalkozik az Aktuálne.sk rámutatva arra, hogy az SDKÚ-DS továbbra sem árulja el, ki lesz a jelöltje.
POZSONY. Az ellenzék egyelőre nem állít jelöltet az Állami Számvevőszék elnöki tisztségének betöltésére.
POZSONY. Az államigazgatás központi szerveinél túl sok a vezető munkatárs – derült ki az ESO államigazgatási reform kapcsán végzett elemzésből.