2013. november 9., 19:23

Tüntetők hatoltak be a közszolgálati rádió épületébe

POZSONY. Mintegy 500 ember tüntetett ma Pozsonyban. A tiltakozó megmozdulás erőszakba torkollott.
A politikai helyzettel elégedetlen állampolgárok a szlovák parlament előtt gyülekeztek 15 órától. A mintegy 500 fős csoportosulás tagjai bírálták a társadalmi közeget és a politikai erőket. Egy órával később a tüntetők előbb az elnöki palota, majd a kormány épülete elé vonultak.

„Ellenállás a korrupt politikusokkal szemben” – így nevezték mai akciójukat a tüntetők, akik az államfőt felszólították a parlament feloszlatására és a kormány megbízatásának visszavonására. A megmozdulás békés volt, csupán petárdák engedély nélküli használata miatt vezettek elő a rendőrök három személyt.

A tüntetők egy csoportja, több tucat személy később a Szlovák Rádió épülete elé vonult, ahova erősszakkal próbáltak behatolni. Betörték az épület bejárati ajtaját, odabenn azonban rohamosztagos rendőrök várták őket. Kiszorították a randalírozókat az előcsarnokból és több személyt őrizetbe vettek. A rendőrség ura a helyzetnek – közölte Karina Považanová, a pozsonyi rendőrparancsnokság szóvivője.
Megosztás