KÖBÖLKÚT. Szeptember 2-án mintegy 270 iskolában kezdték meg a tanévet magyar nyelven. A tanévkezdés sokszor fejtörést okoz a szülőknek, s egy-egy esetben jócskán megrengeti a családi költségvetést.
BUKAREST. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni a bukaresti parlament őszi ülésszakán.
POZSONY. A kormány mai ülésén az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetendő újabb szankciócsomagjáról tárgyal majd.
SZABADKA. Vannak még nyitott kérdések a szerb és a magyar nép kapcsolatában, a két nép viszonya azonban az utóbbi időszakban felívelő szakaszba lépett - értékelte megbízatásának négy évét Nikowitz Oszkár távozó belgrádi nagykövet kedden a szabadkai Pannon RTV-nek adott interjújában.
POZSONY. A Daniel Lipšic volt belügyminiszter hivatali idején a belügyi tárcánál alkalmazásban álló Milan Krajniakot és Marcel Klimeket vádolják a lehallgató-rendszer vásárlás ügyében elkövetett visszaéléssel – tájékoztatott róla blogjában Júlia Mikolásová, újságíró.
NAGYKAPOS. Kedden indult be a reverz gázszállítás Szlovákiából Ukrajnába. Robert Fico kormányfő, ukrán kollégája Arszenyij Jacenyuk és Klaus-Dieter Borchardt, az Európai Bizottság képviselője nem sokkal 12 óra után, a Nagymihályi járásban, a Vaján – Ungvár – Nagykapos vezeték gázcsapjának ünnepélyes megnyitásával helyezte üzembe a reverz gázvezetéket.
POZSONY. Lucia Žitòanská, a Most-Híd alelnöke bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a polgármesterjelöltek jelölése feltételéül szabott műveltségi cenzus ügyében még szeptember hónap folyamán döntést hoz, így az nem fogja érinteni a novemberi helyhatósági választásokat.
POZSONY. Ha e hét végén került volna sor a parlamenti választásokra, akkor azt a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia nyerte volna meg a szavazatok 37,7 százalékával. Második helyen a Háló (Sie) végzett volna, amelynek augusztusi eredménye az előző havinál 4 százalékkal rosszabb. Az 5 százalékos küszöböt átlépve a Magyar Közösség pártja is bejutott volna a törvényhozásba.
POZSONY. A liberális SaS nem ért egyet Pavol Paška házelnök azon állításaival, hogy az alkotmánymódosítás nem sérti a más szexuális beállítottságú emberek jogait Szlovákiában. Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke szerint a kormánypárt ily módon szemtelenül gyűjtögeti a politikai pontokat.
ZSOLNA. A várakozásoknak megfelelően Radoslav Procházkát választották a Háló elnökévé a párt mai, Zsolnán tartott alakuló ülésén.
VÁRHOSSZÚRÉT. A gömöri Várhosszúréten, a krasznahorkai vár közelében tartotta éves ülését a Via Nova ICS Országos Tanácsa. Ugyanitt rendezték meg az elmúlt hétvégén a XI. Kapocs Tábort, amely minden évben más felvidéki helyszínen biztosít találkozási lehetőséget az ifjúsági szervezet tagjai számára.
POZSONY. Robert Fico kormányfő, az Irány- Szociáldemokrácia elnöke oroszpárti álláspontja miatt lassan elveszíti saját pártja támogatását – állítja a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt.
ARLIGNTON. Egy új vizsgálat szerint öt új majomfajjal gazdagodott az állatfajok száma. A felfedezett főemlősök révén – mindegyik dél-amerikai sátánmajom – jelenleg 16 sátánmajomfajról tudnak a kutatók.
POZSONY. Pavol Abrhan parlamenti képviselő a Kereszténydemokrata Mozgalom októberi közgyűlésén ismét harcba szándékozik szállni a párt alelnöki tisztségéért. Posztjáról azután mondott le, hogy Pavol Hrušovský kudarcot vallott az államfőválasztáson.
DUNASZERDAHELY. Nyárbúcsúztató rendezvényre várta a látogatókat a Magyar Közösség Pártja dunaszerdahelyi szervezete a hétvégén.
POZSONY. Amennyiben a szeptember 1-én hatályba lépő, az igazságszolgáltatást érintő alkotmánymódosítás komoly problémába ütközne, van lehetőség az operatív beavatkozásra és az alaptörvény újabb módosítására – mondta Pavol Paška házelnök.
BUDAPEST. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon.
POZSONY. Néhány nappal a NATO walesi csúcstalálkozója előtt Szlovákia még mindig nem foglalt el világos álláspontot egyes fontos témák kapcsán – vélik elemzők, akik szerint a szlovák küldötteknek össze kellene hangolniuk az esetleges kényelmetlen kérdésekre adandó válaszaikat.
POZSONY. Az SZK Alkotmányának fensége előtt mindenkinek meg kell hajolnia, de ez főként azok esetében érvényes, akiket alkotmányos tisztségekbe neveztek ki vagy választottak meg, mert helyzetük miatt nagyobb felelősséggel tartoznak az alaptörvénybe foglaltak érvényesítéséért – jelentette ki Andrej Kiska köztársasági elnök az alkotmány napján.
POZSONY. Hatályba lépett szeptember elsején az igazságügyi reformot bevezető, illetve a házasságot férfi és nő kötelékeként meghatározó alkotmánymódosítás.
POZSONY. Robert Fico kormányfő az európai vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján bebizonyította, hogy az Európai Unión belül ő játssza az orosz érdekek trójai lovát – jelentette ki ¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt parlamenti frakciójának vezetője.
POZSONY. A Szlovák Végrehajtói Kamara figyelmezteti a lakosságot, hogy félrevezető, nem létező adósságok kifizetésére és kitalált végrehajtásokra szólítanak fel Szlovákiában és Csehországban a napokban ismét megjelent gyanús, félrevezető e-mailek – tájékoztatott Stanislava Kolesárová, a kamara szóvivője.
POZSONY. A házasságot egy férfi és egy nő kötelékeként meghatározó, szeptembertől hatályba lépő alkotmánymódosításnak nem az volt a célja, hogy sértse a más szexuális irányultságú emberek jogait – hangsúlyozta Pavol Paška házelnök.
BUDAPEST, POZSONY. Nyílt levelében egymás állampolgárai iskolai végzettségének kölcsönös teljes körű elismerésére szólította fel a visegrádi országok kormányait egy diplomás esztergomi fiatalember - olvasható a Felvidéki Magyarok elektronikus folyóirat idei második számában.