2014. szeptember 1., 18:54

Radoslav Procházka lett a Háló elnöke

ZSOLNA. A várakozásoknak megfelelően Radoslav Procházkát választották a Háló elnökévé a párt mai, Zsolnán tartott alakuló ülésén.

Az első alelnök Andrej Hrnèiar, Turócszentmárton (Martin) főpolgármestere lett, a küldöttek alelnökké választották továbbá Miroslav Beblavý parlamenti képviselőt, Katarína Cséfalvayovát, a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékán-helyettesét, Katarína Macháèkovát, Privigye (Prievidza) polgármesterét, valamint Eduard Adamèík közgazdászt.

Radoslav Procházka délutáni, a szavazást megelőző felszólalásában elmondta: a Háló célja reális változásokat hozni az államnak a polgárral szembeni viselkedésében, hogy ez a kapcsolat teher helyett hasznot jelentsen, s visszakapja eredeti értelmét.

„Merész ambíció, a beváltása során bizonyára számtalan hibát elkövetünk majd. De csak akkor van értelme, ha hűek maradunk. Ha hűek maradunk a gondolathoz, amely - májusban Eperjesen, ma Zsolnán - egyesít bennünket, van esélyünk a sikerre“ – állapította meg Procházka.

A Hálót kétféle értelemben is középpártnak nevezte. „Az egyik a mi közös meggyőződésünk, hogy több figyelmet kell fordítani a középrétegre, mint amennyit ma kap, s több köszönetet kell mondanunk. A középosztály nem vagyoni kategória, hanem egy kulturális jelenség. Mindazok az emberek, akik saját erejükből élnek, éltek vagy élni fognak. Dolgos, szorgalmas emberek, akik minden egészséges társadalom gerincét képezik“ - hangsúlyozta a Háló vezetője.

„A másik értelmezés: azért is vagyunk középpárt, mert nem görnyedünk évtizedek óta régi ideológiai tanítások lövészárkaiban. Az a meggyőződés vezérel bennünket, hogy az állam nem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek. Nem írhatja elő életmódjukat. Azon feladatainak következetes végrehajtására kell összpontosítania, amelyekkel jobban megbirkózik, mint az egyén, a család, a község vagy más természetes közösségek. Jobban hiszünk a józan észben és az emberek közötti természetes kapcsolatokban, mint a bürokráciában vagy a politikai felsőbbségben“ – tette hozzá Procházka.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.