Számos településen indulnak via novás képviselőjelöltek

Az OT – a működéssel kapcsolatos feladatok mellett– foglalkozott a Via Nova tagjainak indulásával az őszi önkormányzati választásokon. A szervezet tagjai Felvidék számos településén mérettetik meg magukat a Magyar Közösség Pártja színeiben képviselőjelöltként, több községben pedig polgármesteri tisztségért indul a választáson Via Nova-tag vagy a Via Nova által támogatott személy.
Az OT mindezeken túl állást foglalt több időszerű ügyben. „A Via Nova ICS Országos Tanácsa mélyen elítéli a közelmúltbeli komáromi és párkányi magyarellenes megnyilvánulásokat, amelyek sértik a nyelvhasználati jogunkat és közösségünk nemzeti önérzetét. A magyarok által lakott felvidéki településeken természetesnek kell lennie a magyar nyelvű tájékoztatásnak, kiszolgálásnak, ügyfélfogadásnak! Ezért ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy bátran használjuk anyanyelvünket az élet minden területén, és követeljük jogaink tiszteletben tartását! Különösen sértőnek tartjuk azt a közelmúltban kiadott szlengszótárt, amely szerint a magyar a buta, hülye, értetlen ember szinonimája. A magyar-szlovák viszonyt megterhelő, sértő köznyelvi kifejezések írott formában való rögzítése – ezáltal mintegy jóváhagyása – feleslegesen szítja a két nép közti feszültséget. A közelmúltbeli esetek tükrében sajnos úgy tűnik, egyeseknek éppen az a céljuk, hogy ezáltal gyengítsék a felvidéki magyarok otthonérzetét” – ismertette az állásfoglalást Vésey Kovács László, a Via Nova ICS sajtófelelőse.
Az OT a mai alkotmány napja alkalmából reményének adott hangot, hogy az Alkotmánybíróság – csaknem három év után – szeptember 17-én képes lesz hivatalos döntést hozni a nyilvánvalóan alkotmányba ütköző állampolgársági törvénnyel kapcsolatban.
A Via Nova ICS aggodalommal tekint a közelünkben zajló háborús eseményekre. „Az ukrajnai konfliktushoz nekünk, magyaroknak semmi közünk, ezért bízunk benne, hogy kárpátaljai magyar testvéreinket kihagyják a harcokból! A Via Nova emellett, a Fidelitas és az IKSZ múlt pénteki gyertyagyújtásához csatlakozva, együttérzéséről biztosítja a Közel-Keleten zajló, kegyetlen keresztényüldözés áldozatait” – áll az állásfoglalásban.
A Via Nova ICS Országos Tanácsa továbbá üdvözölte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete megalakulását, valamint kitartó és eredményes munkát, sok sikert kívánt tevékenységéhez.
Szintén Várhosszúréten zajlott a Kapocs Tábor, melynek kísérőrendezvénye volt a Gömöri Összetartozás Kupa kispályás futballtorna, amelyen négy csapat mérte össze tudását. Tavaly Gömör nyugati szélén, Újbáston találkoztak a csapatok, idén pedig Jólész, Gömör keleti vége adott otthont a tornának. A kupát Magyarhegymeg csapata nyerte Újbást, Méhi és Rimaszombat előtt.
