Lehallgató-rendszer vásárlás: bűnrészességgel vádolják Lipšic embereit
„A nyomozó hatóság mindkettőt különösen súlyos, idegen vagyon hűtlen kezelésének bűntettében való bűnrészességgel vádolja“ – tájékoztat blogjában a vádlottak ügyvédjéhez közeli forrás, aki azt is pontosította, hogy ez esetben egy, az ORGA-TRADE cég közvetítésével vásárolt lehallgató rendszerről van szó. „Az okozott kár 8,756 millió euró“ – mondta. A vádemelésre augusztus közepén került sor.
Milan Krajniak a belügyminisztériumban Daniel Lipšic akkori belügyminiszter romaügyi tanácsadójaként dolgozott – jegyezte meg az újságírónő. Tisztségétől 2012-ben vált meg, amikor neve felmerült a hírhedt Gorilla-ügyben, és sokat beszéltek a Nemzeti Vagyonalap (FNM) igazgatósági tagjaként kifejtett tevékenységéről is. A vádirat szerint Krajniak állítólag egyike volt az Anna Bubeníkovát (az ügyirat szerint a Nemzeti Vagyonalap végrehajtó bizottságának nem hivatalos vezetője) támogató „öt döntő voksnak“. Amikor Lipšic megalapította az Új Többség (NOVA) pártot, Krajniak csatlakozott csapatához. Az idén júniusban azonban elhagyta a pártot. Marcel Klimek, a NOVA jelenlegi alelnöke, Lipšic belügyminisztersége idején hivatalvezető volt a belügyi tárcánál.
Arról, hogy Szlovákiának új lehallgató-rendszert kell vásárolnia, Lipšic döntött, amikor még a belügyminisztérium élén állt. „Olyan rendszerünk van, melyet még 1997-ben, Ivan Lexa ténykedése idején vásárolt a Szlovák Titkosszolgálat (SIS). Senki sem tudja, pontosan milyen módon telepítették a rendszert, ahogy azt sem, hogy lehetséges-e vagy sem az illegális lehallgatás. Ezt ma senki sem képes száz százalékos biztonsággal megmondani“ – jelentette ki minisztersége idején Lipšic.
A belügyminisztérium eredetileg a meglévő rendszer korszerűsítését tervezte. Lipšic alá is írt egy 6 millió euró értékű szerződést. Az akkori koalícióban azonban eluralkodott a nézet, hogy hatékonyabb lenne, ha vásárolnának egy újat. „Megvesszük, de csak a kormány elnökének beleegyezését követően“ – állította a Lipšic-vezette belügyminisztérium akkori sajtótitkára.
A versenytárgyalás folyamán nyolc lehallgató berendezést gyártó céget – köztük a beszállító izraeli Verint Systemst – szólított meg a minisztérium. 2010 novemberében Lipšic el is utazott Izraelbe, hogy tárgyaljon a Verint képviselőivel. Útjára a már említett Milan Krajniak, ¼ubomír Ábel helyettes rendőr-főparancsnok, valamint Miloš Žiak vállalkozó, az Izraeli Kereskedelmi Kamara szlovákiai kirendeltségének vezetője is elkísérte.
A lehallgató rendszer titkos, tehát a nyilvánosság sosem tudhatja meg, mennyi is volt a valódi ára. Az új lehallgató rendszer viszont máig sem működik – jegyezte meg blogján az újságíró, Júlia Mikolášová.