Rálőttek Robert Ficóra a kihelyezett kormányülés után - merénylet történt. A kormányfő túl van a műtéten, stabilizálták az állapotát
Lövések dördültek szerdán Nyitrabányán (Handlová) a kormány kihelyezett ülésének befejezését követően.
- Nyolc óra előtt kezdődött meg a várt sajtótájékoztató. Robert Kaliňák védelmi miniszter, a kormányfő első helyettese hangsúlyozta, Robert Fico állapota "nagyon komplikált". Elmondta, a kormányfő még mindig a műtőasztalon fekszik. Az operáció már három és fél órája tart.
- Matuš Šutaj Eštok a demokrácia elleni támadásnak nevezte a kormányfő elleni merényletet, amelynek a jelek szerint egyértelmű politikai motivációi vannak. Felszólította a nyilvánosságot, hagyjanak fel a gyűlöletkeltéssel. Úgy fogalmazott, a kialakult helyzetben nemcsak a közjogi méltóságok, de az ellenzéki politikusok és a médiumok védelmét is meg kell erősíteni. A belügyminiszter hangsúlyozta, "a polgárháború küszöbén állunk, a kormányfő elleni merénylet ezt bizonyítja”. Hozzátette, mindent megtesznek, hogy "kivizsgálják ezt a gyalázatos bűntettet". Šutaj Eštok kezdeményezni fogja az ország biztonsági tanácsának összehívását.
- Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter szerint a kormányfő továbbra is az életéért küzd. Dolinková köszönetet mondott az orvosi stábnak. A hatóságok az esti órákban is folytatják a bizonyítékok rögzítését a nyitrabányai kultúrház mellett. A TV JOJ információi szerint a merénylő feleségét is kihallgatták.
Már egy hónapja tervezte a merényletet az elkövető
Az elkövető fia megdöbbenéssel értesült a hírről. Arra a kérdésre, hogy az apja táplált-e komolyabb gyűlöletet a Smer iránt, annyit válaszolt, nem választotta őket.
- Erik Tomáš hét óra után arról tájékoztatott, súlyos a kormányfő állapota. A hasi lövés több szervét érintette, a műtét ezért elhúzódik. Hamarosan sajtótájékoztató következik, amely előtt szigorúan ellenőrzik az újságírókat is, hogy van-e náluk éles tárgy. Közben a TA3 hírtelevízió közölt egy videót, amelyen az elkövető a rendőrségi kihallgatás előtt arra utal, politikai okai voltak támadásának, amelyre már egy hónapja készült, mert nem értett egyet a kormány politikájával. A rendőrség közben arra kérte a média képviselőit, hogy kapcsolják ki a hozzászólásokat a témát érintő cikkek alatt.
- A TA3 hírtelevízión a műsorvezető, Peter Bielik úgy tájékoztatott, a kormányfő állapota stabilizálódott, kommunikál a környezetével. A TA3 később korrigálta a közlést, szerintük ez akkor volt érvényes, amikor a besztercebányai kórházba szállították. Egyelőre várjuk a sajtótájékoztatót, amely iránt nagy az érdeklődés, így más helyszínre helyezték át.
- Juraj Zábojník, a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal volt vezetője szerint a testőrök hibát követtek el Robert Fico védelmének biztosítása közben.
-
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetősége és tagjai megdöbbenve fogadták a hírt, miszerint Robert Fico miniszterelnököt fegyveres támadás érte. A Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok által jegyzett nyilatkozat leszögezi, "egyházunk elfogadhatatlannak tartja a történteket. Az erőszak minden formája ellen fellépünk, a békesség és a párbeszéd mellett vagyunk. Elítéljük ezt a támadást, mely az egész társadalmunk ellen történt. A miniszterelnök úr gyógyulásáért imádkozunk, és bízunk abban, hogy Isten meghallgatja imánkat".
- A sajtó még mindig a kórház épülete előtt várja az információkat a kormányfő állapotáról. Egyelőre csak Robert Kaliňák védelmi miniszter jelent meg az épület előtt, de nem kommunikált a média képviselőivel. A DenníkN információ szerint a kormányfőt még hat órakor is műtik. A kormányfő állapotával kapcsolatban hírzárlat van. A Markíza TV szerint a besztercebányai sürgősségi osztály orvosi személyzetétől elvették a mobiltelefonjaikat.
- Sajtóinformációk szerint a kórházba szállításakor Fico eszméleténél volt, kommunikált. A bal kezén és a hasán érte lövés. Az orvosoknak az utóbbi sérülés jelent problémát. Matúš Šutaj Eštok gyors vizsgálatot ígért. A biztonsági erők feladata szerinte az, hogy az állam minden hivatalos képviselője biztonságáról gondoskodjanak. Besztercebányán demonstrálók gyűltek össze, akik az erőszakmentességért tüntetnek.
"De ki a felelős azért, hogy ide jutottunk? Most egy hosszú pillanatra megbénult az ország a döbbenettől. Egy-két kivételtől eltekintve a politika is döbbenten és visszafogottan reagált, és talán felelősségüket is felfogták. A hogyan tovább ugyanis a kezükben van. Mert lehet folytatni a gyűlölködést, de ki is lehet józanodni, és belátni, ez az út a pusztulásba vezet. Ennek csak vesztesei lesznek". Főszerkesztőnk, Molnár Judit jegyzete.
A privigyei városi televízió riportot forgatott a kormány mai nyitrabányai kihelyezett üléséről. Rögzítették a merényletet is.
- Ellentétes információk terjednek a merénylő személyével kapcsolatban. A JOJ Tv szerint egy 71 éves lévai férfi az elkövető, más információk szerint 60 év körüli férfiról van szó. Az Aktuality megerősítette, hogy a 71 éves lévai Juraj Cintula a gyanúsított. Sajtóinformációk szerint az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye.
- Az Aktuality szerint a kormányfőt három lövés érte, kettő a kezén, egy a hasán. A Denník N szerint a kormányfő nincs életveszélyben: gyomor- és végtagsérülést szenvedett el, a besztercebányai kórházba szállították. A kormányfő Facebook-oldalán közzétett bejegyzés viszont arról tudósít, Robert Fico súlyos, életveszélyes állapotban van. Ugyanez olvasható a kormányhivatal hivatalos közleményében. Egyelőre az sem biztos, hogy Fico a kórházba szállításakor eszméleténél volt-e.
- Sajtóértesülések szerint jelenleg éppen műtik a kormányfőt és az elkövetkező órákban dől el, mennyire súlyos következményekkel jár az ellene elkövetett merénylet. A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház bejáratát körbeszalagozták a rendőrök. A helyszínen tartózkodik Zuzana Dolinková egészségügyi és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter.
- Az előzetes hírek szerint 17 óra után tartottak volna közös sajtótájékoztatót. A megjelent sajtóinformációk szerint jelenleg megtiltották a kórház munkatársainak, hogy bármilyen tájékoztatást adjanak Robert Fico állapotáról.
- A belügyi tárca megerősítette, hogy merényletet követtek el Robert Fico ellen.
- A politikai szereplők, így az államfő és az ellenzéki pártok is elítélték a kormányfő elleni támadást.
- A mentőszolgálat megerősítette, 14:30 után kapták a hívást, hogy egy 59 éves férfire lőttek rá.
- A feltételezett elkövetőt elfogták.
- A Magyar Szövetség megrendüléssel értesült a miniszterelnököt ért merényletről. Az erőszak és a polarizáció nem a helyes út, mivel az erőszak csak újabb erőszakot szül. Ennek minden formáját mélységesen elítéljük és közösen, egységesen kell küzdeni ellene. Robert Ficónak mielőbbi felépülést kívánunk! - fogalmaz a párt közleménye.
- Peter Pellegrini megválasztott államfő megszakította külföldi útját, és visszatért Szlovákiába.
- A Ta3 által közzétett videó alapján egyértelmű, hogy öt lövés dördült el.
- Május 21-re, keddre napolták el a parlament ülését, egyúttal fokozzák a biztonsági intézkedéseket.
- A DenníkN úgy tudja, a kormányfőt kórházba szállították. A Ta3 hírtelevízió információ szerint valószínűleg a pozsonyi Szent Mihály kórházba vitték a meglőtt kormányfőt. A kórház nem erősítette meg az információt.
- Szemtanúk szerint Fico az emberek közé ment, amikor a lövések érték. A kormányfő a földre zuhant.
- Az Aktuality szerint 3 vagy négy lövés dördült.
- Ľuboš Blaha, a parlament alelnöke jelezte, határozatlan időre felfüggesztették a parlament ülését. Három minisztert a törvényhozás épületéből evakuáltak. A parlament alelnöke az ellenzéket okolta a merényletért.
A hírt frissítjük...