Kicsoda a merénylő, aki Robert Fico életére tört?
Eddig három verseskötete jelent meg, érthetett a lírához, mégis ő volt az, aki közvetlen közelről lövéseket adott le szerdán a szlovák kormányfőre. A lévai származású 71 éves Juraj Cintula írót-költőt jó embernek ismerték. Szomszédai és fia is értetlenül állnak a történtek előtt.
Rövidzárlatot kaphatott, nyilatkozta a JOJ TV-nek a házmester, akivel az elkövető egy házban lakott, mi több, szomszédok is voltak. Normális nyugdíjas életet éltek a feleségével, kézen fogva jártak, semmilyen konfliktus sem volt velük, mondta el a tévé stábjának. Sokkolta őket a hír.
Az Aktuality.sk-nak nyilatkozott az elkövető fia is, aki szintén sokkos állapotban volt. Megerősítette, hogy apjának legálisan tartott fegyvere volt.
– mondta. Arra a kérdésre, hogy gyűlölte-e a Smer-SD elnökét, úgy válaszolt, hogy nem őrá szavazott, de többet nem fűzött hozzá. Azt is tagadta, hogy az apja valaha nyíltan beszélt volna a politikus elleni támadásról. Apja, elmondása szerint, nem volt pszichiátriai beteg.
Irodalmi munkássága mellett Juraj az erőszak ellen is harcolt. 2016-ban megpróbálta a létrehozni az erőszak elleni mozgalmat, ennek előkészítő bizottsági tagja is volt.
Egy nyilvánosságra hozott videóban arról beszélt, hogy a világ megőrült, tele van erőszakkal és fegyverrel.
– mondta. Azt is hozzátette,
A béke megőrzésére szólított fel.
A férfi biztonsági őrként is dolgozott egy lévai bevásárlóközpontban, ahol 2016-ban megtámadták. Egy drogost akart jobb belátásra bírni, aki a polcokról ledobálta csirkéket és zsonglőrködni kezdett velük. Megfogta a férfi vállát, és felszólította, hogy menjen el. Ám a férfi azonnal támadásba lendült és ököllel kezdte verni. Egész testén megsérült.
A tvnoviny.sk kapcsolatba lépett Juraj szomszédjával, aki szerint jó család voltak, a felesége gimnáziumi tanárnő. Néha politizáltak is, annyit elárult róla, hogy Oroszország ellenes véleménye volt.
A közösségi hálókon megjelent egy rövid videó, ami valószínűleg az elfogása után készült, és abban arról beszél röviden, miért támadt a kormányfőre.
– mondta.
Tegnap felreppentek olyan hírek is, hogy a férfi a Progresívne Slovensko tagja volt, ám a párt ezt cáfolta.
A lévai Szivárvány Irodalmi Klub (Literárny klub Dúha), amelynek tagja volt a merénylő, hivatalos közleményt adott ki.
A közleményben pontosították azt is, hogy de jure ugyan a mai napig klubtag volt náluk az elkövető, viszont de facto már 2019 óta nem vett részt a találkozóikon és a rendezvényeiken és a múlt évben megjelent almanachjukban sem publikált.