HÍRFOLYAM: Blackout vagy nem blackout? Súlyos, mindannyiunkat érintő kérdés előtt a kormányzat
Már harmadik hete minden a koronavírus körül forog az országban és a világban is. Kövesse velünk a legfontosabb eseményeket.
A szlovákiai munkáltatók képviselői bírálják Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnököt, aki szerdán felvetette az ún. blackout lehetőségét, ami azt jelentené, hogy az ország néhány hétre teljesen leállna. A munkáltatók szlovákiai szövetségének (AZZZ SZK) állásfoglalása szerint egy ilyen leállás a vállalkozói környezet összeomlásához vezetne.
A szövetség szerint a blackout-nak csak akkor lenne értelme, ha Európa minden országában bevezetnék. Ez azonban a szabad mozgás és a globalizáció korában gyakorlatilag lehetetlen. Ezért a teljes leállás csak a nagyon elszigetelt országokban lenne célravezető. A szövetség szerint még ezután sem lenne száz százalékos garancia arra, hogy a vírus nem tér vissza. Közleménye végén az AZZZ ismét indítványozta, hogy hozzanak létre egy gazdasági válságstábot.
Veronika Remišová (Za ľudí), a beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes nem ért egyet az ún. blackout javaslatával, ami az ország teljes leállását jelentené. A Za ľudí nem támogatja, hogy az állam a teljes leállással tovább rontsa az amúgy is rossz gazdasági helyzetet. A blackout az emberek lelkiállapotára is rossz hatással lenne, ráadásul a vírus Remišová szerint a teljes leállás után újra felüthetné a fejét. A Sme rodina azonban valószínűleg támogatná az ötletét.
A tegnap elvégzett 840 teszt között 37 pozitívat találtak, ezzel az igazoltan fertőzött szlovákiaiak száma elérte a négyszázat. A fertőzés olyan magyarlakta településeken is megjelent mint Zselíz vagy a mátyusföldi Magyarbél.
Világszerte nőtt az új típusú koronavírus fertőzöttjeinek és halottjainak száma szerdán, több országban a kijárási korlátozások meghosszabbításával, illetve a szankciók szigorításával próbálják gátolni a kórokozó terjedését.
Vajon a kormány által meghozott intézkedések elégségesek lesznek-e, hogy viszonylag jó kondícióban átvészeljük a váratlanul kialakult gazdasági válságot? Ilyen kérdésekre kerestük a választ a Nézőpont legújabb adásában Farkas Ivánnal, az MKP gazdasági szakértőjével.
Peter Pellegrini (Smer-SD), a parlament alelnöke felszólította a koalíciós képviselőket, hogy utasítsák el az ún. blackout kísérletet, amely az ország teljes leállását jelentené. A volt kormányfő így reagált Matovič azon javaslatára, mely szerint egy néhány hétig tartó veszélyhelyzet idejére „lekapcsolnák” Szlovákiát. Pellegrini óva int ennek a kísérletnek a drasztikus gazdasági következményeitől.
Szlovákiának jelenleg Matovič szerint két választása van. Az egyik, hogy alacsonyan tartják a fertőzöttek számát, de a gazdaság haldokolni fog. A másik út az, amelyet például a kínai Vuhanban választottak: drasztikus higiéniai óvintézkedések bevezetésével a vírust nagyon gyorsan, szinte teljesen sikerült eliminálni. „Azt szeretném, ha közösen döntenénk arról, melyik úton induljunk el” – tette hozzá a kormányfő. Részletek a belinkelt cikkben!
Idén gyerekek nélkül zajlik az iskolai beiratkozás. Az iskolaigazgatók szerint ez nem ideális, de alkalmazkodni kell a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzethez.
Pénzbírságot fizet Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter, mert szájmaszk nélkül jelent meg kedden (március 31.) egy sajtótájékoztatón. A miniszter azt mondta, hibázott, és bocsánatot kért.
Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter a szerdai sajtótájékoztatón cáfolta a hírt, miszerint április 6-án folytatódhat a tanítás minden iskolában. Szerdán jelent meg az információ az interneten arról, hogy újraindul a tanítás.
Tőketerebes város szóvivője bejelentette, hogy április 1-étől az önkormányzat jóváhagyása nélkül a polgármester fizetése a törvényi minimumra csökken, azaz 4558 euró helyett Marek Čizmár a jövőben 3505 eurót kap kézhez. Ahogyan a polgármester fogalmazott: a különbözetet visszaadja a város kasszájába, annak zökkenőmentes működése érdekében. A szóvivő hozzátette: ennek értelmében a két polgármester-helyettes bére is csökken, a személyi pótlékokat pedig eltörlik.
"A járványhelyzet nyomán kibontakozó gazdasági válság miatt lemondok a 42,3%-os fizetésemelésemről a rendkívüli állapot teljes időtartamára és a törvény által megszabott polgármesteri alapfizetésért fogok dolgozni. Együtt megoldjuk!" - ezt pedig már Agócs Attila, Fülek polgármestere jelentette be közösségi oldalán.
Mivel a szájmaszk viselése kötelező, de a patikákban szinte nem is lehet kapni, a legtöbben maguk varrják meg családtagjaiknak. És most már beszerezhető hozzá az alapanyag. Komáromban is.
Sokan hosszú órákat kénytelenek egyhuzamban szájmaszkban lenni. Ez kellemetlenségeket okozhat. Mit tegyünk, hogy jobban bírjuk a viselését?
Lehet, hogy már véget is ért az akadémiai év? A Comenius Egyetem diákjai mindenesetre már kiköltözhetnek a diákszállókról.
Annak ellenére, hogy már 100 ezerre tehető az új koronavírussal fertőzött emberek száma Spanyolországban, az adatok azt mutatják, hogy a fertőzés terjedésének üteme folyamatosan csökken.
A szükségállapotot és az ország teljes leállását sem tartotta kizártnak a kormányfő a mai sajtótájékoztatón, ahol hangoztatta, hogy szolidaritás és fegyelem nélkül kisebb lesz az esélyünk a vírus legyőzésére.
Tegnap összesen 877 tesztet végeztek, ebből 37 lett pozitív. A legidősebb egy 87 éves nő, a legfiatalabb pedig egy 5 éves fiúgyermek.
A losonci válságstáb legutóbbi ülésén további intézkedéseket fogadott el a koronavírus terjedésének megfékezésével kapcsolatban. Az önkormányzati fenntartású óvodák és alapiskolák számára a város áprilistól kezdve a visszavonásig eltörölte az étkezési díjakat. Az iskolai bíratás és pszichológia tanácsadás online formában valósul meg.
A Nyitrai kerületben több középiskolai kollégiumot készek karanténközponttá alakítani. Az Érsekújvári járásban található udvardi szakközépiskola diákszállóját még a héten előkészítik.
Javaslatokat dolgoz ki az állandó válságstáb, amelyekkel az ingázók, vagyis az olyan személyek mozgását fogják szabályozni, akik rendszeresen átjárnak a határon dolgozni. Egyre több döntést hoznak, egyetlen céllal: gátat szabni a koronavírus gyors terjedésének.
Csehországban sem lehet félvállról venni a koronavírus-járványt, hiszen a fertőzöttek száma már 3308, kedden 307 új esetet jelentettek. A napi betegszám-emelkedés, az előző két naphoz képest, újból megközelíti a 10 százalékot. Eddig 31-en haltak bele a betegségbe, 45 ember pedig meggyógyult.
Véget ér a koronavírus miatt elrendelt kényszerszünet a vágtapolcai (Tepličke nad Váhom) autógyárban. A gyártást április 6-án, hétfőn kezdik újra. Húsvét után a három műszakos termelést két műszakosra mérséklik, egészen április végéig. A termelést szigorú higiénia szabályok mellett kezdik újra.
Donald Trump amerikai elnök tegnap a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban ezt mondta. „Nagyon fájdalmas két hét” vár az amerikaiakra. „Azt szeretném, hogy minden amerikai készüljön fel az előttünk álló zord napokra. Nagyon nehéz két hetünk lesz” – fogalmazott Trump, hozzátéve. Ezzel az elnök előrevetítette, hogy a következő hetekben fogja legádázabb csatáját vívni az USA a koronavírussal, amelynek naponta több ezer új fertőzöttje van és a halottak száma is közelít a napi ezerhez.
A koronavirus.gov.hu honlapra szerdán feltett közlemény szerint 525 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Magyarországon. Újabb 4 beteg hunyt el, valamennyien szív- és érrendszeri betegségekkel küszködtek. Jelenleg 61-en vannak karanténban és 15 208 mintavétel történt.