2020. április 1., 14:22

Nagy a védőmaszk-varrással kapcsolatos árufélék iránti kereslet

Amióta március 30-án kinyithatott a komáromi Király püspök utcai szövetárubolt, immár harmadik napja folyamatosan sor kígyózik a bejárata előtt. Legtöbben a védőmaszk-varrással kapcsolatos alapanyagokat és segédeszközöket keresik.

Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Mivel előzőleg a hatályos rendelet értelmében a Király püspök utcai szövetáruboltot is zárva kellett tartani, a környéken élők csak a szomszédságában működő élelmiszerboltot látogathatták. Amikor hétfőn távolabbról megpillantottuk az adott helyszínen sorakozó polgárokat, azt hittük, hogy tartós élelmiszerfélékkel akarják feltölteni az otthoni spájzokat. Ez alkalommal azonban tévedtünk, mert a szövetárubolt előtt várakoztak, hogy végre rájuk kerüljön a sor. Azóta is sokan teszik ugyanezt.

Ottjártunkkor gyanúsan méregettek minket, amikor rákérdeztünk, hogy mi mindent szeretnének vásárolni. Azt hitték, hogy a közegészségügyi hivatalt képviseljük, s a rendelet eladók, illetve vásárlók általi betartását ellenőrizzük. Akadt, aki megjegyezte: itt semmi gond nincs, fegyelmezetten betartják a vevők közti egy-másfél méteres távolságot, s mindnyájan viselnek szájmaszkot.

A bolt bejárati ajtaján pedig szlovák nyelvű tájékoztató is figyelmeztet arra, hogy oda egyszerre csak egy, védőmaszkot viselő vásárló léphet be, akitől vagy a kesztyűviseletet, vagy az antibakteriális készítmény használatát is megkövetelik.

Miután elárultuk, hogy az ottani helyzetről szeretnénk cikket írni a portálunkra, ezért érdeklődünk a vásárlási szándékuk felől, páran – de csak név nélkül – válaszoltak kérdéseinkre. Elmondták: mivel a városi rendőrségtől csak az idősebb helyi lakosok kapnak ingyenes maszkot, a patikák pedig a bejárati ajtajukon a Paralen lázcsillapítóval és C-vitaminnal együtt hirdetik a maszkok hiányát, kénytelenek nekifogni az otthoni maszkvarrásnak.

A koronavírus-járvány alatt a maszkokhoz szükséges szövet és gumi is sok helyen hiánycikknek számít, de az ismerőseinktől azt hallottuk, hogy ebben az üzletben még ez is, az is van, türelmesen kivárjuk hát a sorunkat. Mivel most sokan a munkahelyükön nem dolgozhatnak, odahaza majd egy facebookos minta alapján több maszkot is készítünk”

– mondta el az egyikük.

A másikuk hozzáfűzte: sajnos, ebben az áldatlan helyzetben azoknak is sorakozniuk kell, akik másféle, például kézimunkázáshoz szükséges alapanyagokat akarnak venni: „Nagyon hasznos időtöltésnek számít az otthoni kötögetés és hímezgetés is. Megfelelő pamutot akarok venni, s mivel ennek a boltnak sokrétű az áruválasztéka, a hosszú sor sem téríthet el a szándékomtól, hogy azt itt tegyem meg”.

Nagy a védőmaszk-varrással kapcsolatos árufélék iránti kereslet
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Bár a bejárati ajtón olvasható a bolttulajdonos neve és mobilszáma, Andrea a telefonhívásom során megkért, a cikkben ne írjam ki a teljes nevét. Röviden így tájékoztatott: „Én nem tartózkodom a boltban, mivel egy könyvelőirodát is működtetünk. Az ajtón megadott vagy más telefonszámon az ott dolgozó elárusítónők nem hívhatók, hogy esetleg beszámoljanak az aktuális árukészletről vagy másról. Csak annyit mondanék: még rendelkezünk a maszkvarráshoz szükséges szövettel és gumival, de azok iránt a hétfői üzletnyitásunk óta folyamatos kereslet mutatkozik. Ha van ideje-kedve sorba állni, esetleg majd további aktualitásokkal az elárusítónőink szolgálnak...”.

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.