A komáromi nagygyűlés mély katarzist jelentett a felvidéki magyar közösség számára
A felvidéki magyarság mintegy 3500 választott képviselője gyűlt össze 1994. január 8-án Komáromban, hogy az önkormányzatok jogairól, Szlovákia közigazgatási és területi átszervezéséről és a magyarok alkotmányos jogállásáról tárgyaljanak.
Az akkori négy politika párt vezetői nem tudtak közös álláspontokat kialakítani a rendezvény tartalmával és dokumentumaival kapcsolatban, ott is elsősorban az MPP és az MKDM egyes vezetőinek hozzáállása miatt. A Ma7 felületén és a MAGYAR7 következő, 2. számában egyaránt foglalkozunk a nagygyűléssel. Zachariaš István, Szabó Olga és Pázmány Péter visszaemlékezését itt olvashatják.
Ma Papp Sándorral és Csáky Pállal idézzük fel a történteket.
Papp Sándor 1994-ben a losonci járásbeli Kalonda község polgármestere volt.
– emlékezik vissza 1994 januárjára. A hatóságok azonban, gyakran a törvényesség határán túl is, minden eszközt bevetettek, hogy a nagygyűlés lebonyolítását megakadályozzák. Michal Kováč államfő – akinek utóélete, és Vladimír Mečiarral való szembefordulása miatt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ő is a HZDS köpönyegéből bújt ki – fogadta a nagygyűlés szervezőit, és megpróbálta őket rábírni annak elhalasztására. Mivel ez nem sikerült a rendőrség, és az akkor még létező komáromi helyőrség is készültségben volt. Losoncon sem volt ez másként.
Én egy helyi képviselővel, a feleségemmel és két gyermekünkkel az öreg Skodánkkal indultam neki, még három-négy autónyi ember tudta megoldani a fuvart. A 200 kilométeres úton vagy tizenötször igazoltattak, annyi rendőr volt aznap Dél-Szlovákiába vezényelve. Természetesen erről az atrocitásról beszámoltam a nagygyűlésen" – eleveníti fel a történteket Papp Sándor.
Ami pedig a folytatást illeti: "Akkor az események hatása alatt álltam, csak másnap gondoltam bele, hogy tulajdonképpen az egésznek elvették az élét azzal, hogy nem fogadtunk el egy előkészített kiáltványt vagy határozatot. Ezt utólag lehetett volna pótolni, de nem tettük meg. Bennem azóta is egyfajta hiányérzet munkál, hogy azt a történetet miért nem gondoltuk tovább."
Véleménye szerint 1994. január 8. "mindenképpen egy történelmi nap volt, és azóta sem történt hasonló. Az azóta eltelt harminc évben ennek a közösségnek meggyengült az immunrendszere. A politikai és a társadalmi elit folyamatosan megbukik, feladatát nem teljesítve. Azt látom, hogy a helyi kis közösségek, cserkészek, CSEMADOK, kulturális szervezetek tartják a frontot, de jó lenne, ha ehhez a politikai érdekképviseletünk is fel tudna nőni. Jelenleg nem látom a karakteres személyeket, az államférfiúi attitűdöt, a közösség önzetlen szolgálatát."
Van gazdaságfejlesztés, ilyen-olyan fejlesztés, de azt nem látom, hogy "magyarságfejlesztés" zajlana. Nincs stratégiánk, amely mentén dolgoznánk, és sajnálatos módon nem is látom, hogy valakinek érdeke lenne, hogy kialakítsunk egy ilyent. Bukdácsolunk itt, választástól választásig, általában sikertelenül, aztán abban bízunk, hogy legközelebb majd sikerül. A komáromi nagygyűlésen megfogalmazott koncepció, sajnos, érdemben soha nem került elő, mindig csak a választások megnyerése volt a cél" – vélekedik Papp Sándor.
Az azóta már megszűnt, Práca című napilap címoldalán František Meliš azt írta, a magyarok autonómiát készülnek kikiáltani Komáromban, amelynek elnöke Duray Miklós és miniszterelnöke Csáky Pál lesz. "Ilyesmiről tudtommal a folyamat egyik fázisában sem volt szó, de már maga a felvetés is mutatja, mitől féltek annyira a szlovákok, számomra pedig hízelgő, hogy milyen posztra láttak alkalmasnak" – emlékezik vissza Csáky Pál 1994 januárjára.
Harminc év távlatából úgy látja: "a komáromi nagygyűlés szerintem félsiker volt, amelynek kapcsán kitűnőre vizsgáztak a vidéki résztvevők, közepesre a rendezvény lebonyolítói (Pásztor István komáromi polgármester kivételével, aki briliáns teljesítményt nyújtott), és gyenge teljesítményt produkáltak a négy párt központi vezetői.”
A szlovák politika mindent megtett azért, hogy meghiúsítsa az összejövetelt, a rendőrök az egész országban minden eszközt bevetettek, hogy a résztvevők ne tudjanak eljutni Komáromba. A köztársasági elnök is személyesen tárgyalt a rendezőkkel, de ezt tették kormánytagok és a társadalmi élet több szereplője is" – idézi fel a történteket Csáky Pál.
Három évtizede a nemzetközi hangulat is erősen felfokozott volt, a Szovjetunió és Jugoszlávia széthullását véres események kísérték. Csehszlovákiát sikerült békésen szétválasztani, de a belpolitikában egyre erősödött a Mečiarral szembeni kritika. A külföldi sajtót nem annyira a kisebbségi jogok érdekelték, sokkal inkább az, hogy fog-e vér folyni Komáromban.
A nagygyűlés egyik állásfoglalása szerint: „... A szlovákiai magyarság az 1989 végén bekövetkezett rendszerváltozás óta két parlamenti választáson és egy alkalommal a helyhatósági választáson tett hitet a pluralizmus, a parlamenti demokrácia és az önkormányzati elv megvalósítása mellett.
A magyar közösség 437 városban és községben helyi többségben él, további 88 településen a lakosság jelentős arányát (10-50 %) képezik. Ez az 522 község összefüggő területet alkot a Szlovák Köztársaság déli határa mentén, ahol az ott élő lakosságnak csaknem 70%-át, a szlovákiai magyarság összlétszámának pedig a 92%-át alkotják. Ezen felül még négy városban él jelentős számú (1000–20 000 közötti lélekszámú) magyarság. Az 1990 októbere óta folyamatosan végzett szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a Szlovák Köztársaságban a magyar lakosság körében nagy a parlamenti demokrácia iránti elkötelezettség, az összlakossághoz viszonyítva a legkisebb mértékű az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a legnagyobb a másság iránti türelem.
Tudatosítják, hogy a különböző nemzetiségűek közötti békés és törvényekkel szabályozott viszony a társadalmi béke, a fejlődés és az emberi jólét alapja. Ez az előfeltétele annak, hogy a közép-európai térségben mihamarabb végbemenjen a politikai és gazdasági rendszerváltozás, és a térség országai integrálódjanak az Európai Unióba. ... Az 1993-ban önállósult Szlovákiában ez azt jelenti, hogy elsősorban a szlovákok és magyarok közötti viszonyt kell új alapokra helyezni. Ennek érdekében új kapcsolatrendszert kell kialakítani a szlovákok és magyarok között, aminek érdekében számos új törvényt kell alkotni. A kormány eddigi lépései a kölcsönös viszony elmérgesítéséhez járultak hozzá. Az új viszonynak meg kell erősítenie a demokrácia alappilléreit: az önkormányzati rendszert, a jogállamiságot és a nemzeti közösségek alkotmányos jogállását. A nagygyűlés résztvevői ezért három alapvető kérdésben fogalmazták meg állásfoglalásukat: – Az önkormányzatok jogairól – Szlovákia közigazgatási és területi átszervezéséről – A magyarok alkotmányos jogállásáról."
Csáky Pál szerint a fenti passzus, bár
A hangulat kitűnő volt, a résztvevők büszkék voltak magukra – joggal, maga a gyűlés létrejötte abban a légkörben komoly fegyvertény volt, ám politikailag jelentős mértékben kihasználatlan lehetőség maradt.
Csáky Pál szerint implicit elvárás volt, hogy valami kézzel fogható konkrétum kerüljön elfogadásra, ami mögé beállhat az a sok ember, hiszen ilyen rendezvényt nem lehet akármikor megvalósítani.
Ám az Együttélés ezt elutasította, miután Duray Miklós a nagygyűlés idején nem volt parlamenti képviselő. A nagygyűlésen nem jött létre a szlovákiai magyarok szellemi parlamentje sem, elsősorban az MPP és az MKDM bizonyos vezetőinek ellenállása miatt" – mondta.
"A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a négy politika párt vezetői nem tudtak közös álláspontokat kialakítani a rendezvény tartalmával és dokumentumaival kapcsolatban, ott is elsősorban az MPP és az MKDM egyes vezetőinek hozzáállása miatt. Epilógusként pedig hozzáteszem, hogy később, 1999-ben, amikor arról volt szó, hogy az MKP kilép a kormányból a nyolc megyés területi átszervezés miatt, a komáromi nagygyűlés dokumentumai ott voltak az asztalon a tárgyalásnál, amikor megegyeztünk a koalíciós partnerekkel, hogy ha maradunk a kormányban, mi kerül be a helyi önkormányzatok jogainak bővítése, illetve a megyei önkormányzatok létrehozatala terén az elfogadandó törvényekbe. Ez meg is történt, s így a komáromi dokumentumok határozatai történelmi távlatban nem maradtak teljesen súlytalanok" – zárta visszaemlékezését Csáky Pál.
