Hiányérzet a komáromi nagygyűlés 25. évfordulója kapcsán
Közeleg a választott szlovákiai magyar parlamenti és önkormányzati képviselők, valamint polgármesterek 1994. január 8-i komáromi nagygyűlésének 25. évfordulója. A felvidéki magyarság II. világháború utáni legnagyobb politikai rendezvényeként számontartott nagygyűlés kulcsszava a magyarság Szlovákia államhatárain belüli önrendelkezése volt, ami mindmáig nem valósult meg. A helyi Csemadok-székház homlokzatán annak Komáromi Területi Választmánya által tíz évvel ezelőtt felavatott emléktábla mementóként figyelmeztet a hajdani példátlan összefogásunkra és az elhalasztott lehetőségre.
A negyed évszázaddal ezelőtt a Városi Sportcsarnokban megtartott nagyszabású rendezvényen fontosnak tartotta saját részvételét valamennyi parlamenti képviselőnk, továbbá a felvidéki magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők javarésze – tekintet nélkül a pártállására. A hozzávetőleg 3500 jelenlevő egynegyede be sem fért a helyszínre, ám az épület előtt órákig fagyoskodva, hangszórón át hallgatta a benti beszédeket. A közös állásfoglalás javaslatát Duray Miklós, Kvarda József és Rózsa Ernő készítette, azt nagygyűlési előterjesztésre jóváhagyta a Magyar Koalíció Tanácsa, illetve a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöksége.
A felvidéki magyarság az 1989-es rendszerváltás után azt remélte, hogy a nemzetiségi problémák majd gyorsan megoldódnak, de annak éppen az ellenkezője történt: tovább romlott a helyzete.
Mivel 1993 után, az önálló Szlovákiában még nagyobb problémáink adódtak, ezért az Együttélés Politikai Mozgalom szükségét érezte egy nagygyűlés összehívásának. Majd tervéhez a a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozott.
A közös célok között szerepelt például az Európa Tanács 1201-es ajánlásának alapján megoldani a kisebbség közösségi önrendelkezésével kapcsolatos kérdéseket, továbbá kialakítani a különleges jogállású területet. A kezdeményezők hiányolták a felvidéki magyarság jogállásáról szóló törvényt és a Kisebbségi Nyelvek Chartáját. Aztán ez utóbbit az illetékesek elfogadták, ám a szlovák törvényhozás akkor csak a számára legmegfelelőbb passzusokat hagyta meg. Kilencen írták alá az említett állásfoglalást, amelyben megfogalmazták a felvidéki magyarság igényeit. Azokat a felvidéki magyarok időszerű helyzetével együtt a január 8-i nagygyűlésen mutatták be, s felvázolták a gondok orvoslására vonatkozó elképzeléseket.
Bár az államhatalom is tartott attól, hogy milyen különleges dolgok történnek majd a Városi Sportcsarnokban, sajnos, végül kevesebb történt, mint ami történhetett volna. Igaz, hogy nem alakult meg a Szlovákiai Magyar Nemzeti Tanács, s oda a tervezett autonómia, de már maga az a tény, hogy 3500 körüli felvidéki magyar közös célok érdekében jött össze, és hangot adhattunk az igényeinknek, részsikerként értékelhető. Annak ellenére, hogy a nagygyűlésen rengeteg külföldi újságíró és tévés stáb is megjelent, és tudósított a történtekről, ám a nekik köszönhetően kiváltott visszhangok sem igazán nyújtottak érdemi segítséget a kitűzött célok megvalósulásához. A későbbiek folyamán egyre romlott a hazai magyarság helyzete. A meg- és átalakuló politikai pártok, illetve civil társulások némelyike pedig a magyarság összefogása helyett – önös érdekeit előtérbe helyezve, janicsárkodva –, azóta inkább annak szétforgácsolódásához járul hozzá.
Petheő Attila előbb magánemberként, aztán a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnökeként szervezte az 1994-es komáromi nagygyűléssel kapcsolatos megemlékezéseket, mert azt felvidéki magyar közösségi ügynek tartotta. Mintegy hiánypótlásként, ugyanis a hajdani eseményen résztvett politikusok és más közéleti személyiségek közül senki sem kezdeményezte a múltidéző rendezvények megvalósítását.
A Csemadok Komáromi TV a nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából egy emléktáblát helyezett el a Kossuth téri székház külső falán. A táblán levő térképen a magyarok által lakott terület látható és örökérvényű üzenetként egy Dsida Jenő – idézet olvasható: „Mindig magunkért, soha mások ellen“. Bár ő továbbra is átérzi a 25 évvel ezelőtt történtek jelentőségét, ám idén – vélhetően személyes okokból - nem tervez hasonló megemlékezést. Talán ez nem is a Csemadok kötelessége.
A nagygyűlés eszmeiségének éltetése céljából helyénvaló lenne a politikai-politikusi jellegű folytatás. Nem csak a méltó, közös jubileumi visszaemlékezés, hanem egy esetleges újabb nagygyűlés tekintetében is. Szétforgácsolódásunk és az előtérbe került egzisztenciális problémáink idején is, példa értékű konszenzussal. Ma is magunkért, nem mások ellen. Egyebek mellett a sokunkban mindmáig meglevő hiányérzet éltethetné tovább a lángot, hiszen „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés“.
