Április 29. és május 1. között rendezték meg Dunaszerdahelyen a II. Szent György-napokat . Az esemény egy ünnepi megemlékezés-sorozat a város és a templom védőszentjéről, Szent Györgyről.
KOMÁROM. Egy civil kezdeményezésnek sikerült elérnie, hogy újra kétnyelvű - szlovák és magyar - névtáblája legyen a révkomáromi városi kórháznak. Az Egy Jobb Komáromért polgári társulás számára ez komoly eredmény, de tagjai ennyivel nem érik be. Újabb kampányt indítanak.
POZSONY. A közelgő titkos főügyészválasztás miatt a sajtó arról értekezik, ki válthatja a kormányfői poszton Iveta Radièovát, ha a koalícióban, illetve saját pártjában uralkodó viszonyok miatt lemonásra kényszerül, vagy megvonják tőle a bizalmat. Lehetséges utódaként Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter neve merült fel.
VATIKÁN. A Pápai Tudományos Akadémia megkongatta a vészharangot, miután szakemberek feltárták előtte a gleccserek visszahúzódásának okait és következményeit. A jelentés nem szépít: azonnali, határozott intézkedéseket sürget a klímaváltozás ügyében, melyek ára – mint írja – „elenyésző ahhoz képest, amit a világnak akkor kell fizetnie, ha most nem cselekszünk.”
BUDAPEST. A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének - derül ki az MTI összesítéséből. A legtöbb, mintegy negyvenezer tagja a Fidesznek van, háromszor annyi, mint a sorban második szocialistáknak. Az MSZP kivételével minden parlamenti párt a taglétszám növekedéséről számolt be.
FÜLEK. A tűzhányók működését is szemléltetik a szombaton a füleki várban, ahol őstörténeti kiállítás, csipkeverő és fafaragó is várja a látogatókat a szlovákiai múzeumok éjszakáján.
WASHINGTON. A "líbiai nép legitim és hiteles képviselőjének" tartja az Átmeneti Nemzeti Tanácsot /ÁNT/ az amerikai kormányzat, de a hivatalos diplomáciai elismerésre még várniuk kell a felkelőknek.
MISKOLC. Harminc év után, júniusban ismét megnyílik az autósok előtt Sátoraljaújhely belvárosában a magyar-szlovák határ. Ez a magyar és a szlovák külügyminiszter által csütörtökön, Pozsonyban aláírt egyezmény-kiegészítésnek köszönhetően vált lehetővé.
Hatalmas színtér, tökéletes hangzás, speciális effektusok tömkelege, pontos koreográfia, és rengeteg csúcstehetségű énekes - mindez együtt alkotja az Eurovíziós Dalfesztivált.