2025. május 6., 17:12

A Kárpátok legnagyobb cirkonját találta meg a füleki amatőr ásványkutató

A füleki Oravec László, amatőr ásványkutató nevéhez több, bazaltba ágyazott zafír megtalálása kötődik, amelyek Kárpát-medencei szinten egyedülállóak. Legutóbb egy másik ritka drágakövet, cirkont talált, ami az előzetes vizsgálatok szerint, a Kárpátok ívében talált eddigi legnagyobb bazaltba ágyazott cirkon.

Cirkon
Fotó: Oravec László archívuma

Több évig tartó kutatás után 2015 végén, Gömöralmágy község határában, egy Ajnácskőtől nem messzi kőbányában talált rá Oravec László a bazaltban megbúvó első zafírmintákra. Ez azért is érdekes, mert Szlovákiában egyébként alig találni drágakövet. Az amatőr ásványkutató korábbi zafírjai a Füleki Vármúzeum állandó tárlatát gazdagítják. Füleki lakos lévén azt szeretné, ha újabb, ritkaságszámba menő drágakövei is itt kapnának helyet.

5-6 évvel ezelőtt kerültek be az állandó kiállításba az ajnácskői, illetve az almágyi zafírok, akkor még csak egy pár darabot talált Laci. Mára viszont már szépen bővült a gyűjteménye, és úgy döntött, hogy a legszebb és legnagyobb darabokat kölcsön adja a múzeum részére. Információk vannak róla, hogy az ajnácskői, illetve az almágyi lelőhelyen cirkónok is előkerültek, de ahogy a Laci elmondta, azok csak pár milliméter nagyságúak, a mostani találat viszont fél centiméteres, tehát azt lehet mondani, hogy ez egy különlegesség ismét a régióból”

– magyarázta Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

A bazaltba ágyazott cirkon vörösesbarna színű. A szakértők szerint rendkívüli felfedezésről van szó.

Jelenleg a kutatás elején járunk. A vizsgálatok alapján megállapítjuk, hogy a kőzet nem tartalmaz-e további érdekes ásványokat, amiket eddig nem fedeztek fel Szlovákiában. Megpróbáljuk megállapítani az életkorát, de amit már most biztosan tudunk, hogy mérete alapján igen nagy. Valószínűleg ez az eddig talált legnagyobb bazaltba ágyazott cirkón a Kárpát-medencében"

– mondta Daniel Ozdín, a pozsonyi egyetem professzora.

Az amatőr ásványkutató egyébként évek óta dönti meg saját rekordjait a talált zafírok méretét illetően.

Amikor a bokrok között megláttam a bazaltban ragyogó vérvörös kis szemet, gondoltam, hogy újabb kincset tartok a kezemben. Tizenkét év alatt nem találtam ehhez foghatót. De hiszem, hogy ez csak a kezdet”

– mondta Oravec László.

Az új látványosságnak már neve is van. A megtalálója lakóhelyéről, Fülekről nevezte el a drágakövet, amelyet a nagyméretű zafírokkal együtt, május 17-én, a Múzeumok és Galériák Éjszakáján a nagyközönség is megtekinthet a füleki várban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.