2025. május 7., 18:06
Frissítve: 11:25

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, egyelőre nem sikerült pápát választani

A katolikus egyház bíborosai a világ minden tájáról szerdán délután a vatikáni Sixtus-kápolnában gyűltek össze, ahol hivatalosan is megkezdődött a konklávé. Az első szavazás sikertelen volt, fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. 

Konklávé
Fotó: Vatican Media

Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este 9 órakor, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges, vagyis a katolikus egyház 267. vezetőjének megválasztásához a 133 bíborosból 89-nek a szavazatára van szükség. Az eredménytelen szavazást követően a pápaválasztó bíborosok egy rövid imát követően szálláshelyükre térnek vissza a vatikáni Szent Márta-házba.

A konklávé legközelebb csütörtök délelőtt tart szavazást, szükség esetén kettőt, majd délután, illetve este is egyet-egyet.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint mintegy 30 ezer hívő várta az első szavazási forduló eredményét a Szent Péter téren, este nyolc órai adat szerint további 120 ezren a Vatican News hírportálon, a Szentszék YouTube-csatornáján figyelték élőben, hogy felszáll-e a füst, és milyen színű. Sokan térdepelve, vagy a macskaköveken ülve imádkoztak a füstre várva.

Korábban írtuk:

A választásra jogosult bíborosok közös ima után, amelyet a Pál-kápolnában tartottak, ünnepélyes körmenetben vonultak be a Sixtus-kápolnába 16:30 után. Ezután mindegyikük a Bibliára tett kézzel esküt tett a titoktartásra.

Ezt követően a pápai ceremóniamester latinul elkiáltotta: „Extra omnes” („mindenki kifelé”, azaz aki nem ide tartozik, távozzon), és a kápolnában csak a 133 választó bíboros maradt. A nagy ajtók bezárásával 17:45-kor hivatalosan is kezdetét vette a konklávé.

A katolikus egyház történetének 267. pápájának megválasztásán 133 választó bíboros vesz részt 70 országból. Az új pápa megválasztásához kétharmados többségre, vagyis 89 szavazatra van szükség.

Vatikán
Fotó:  TASR/AP
Az első szavazásra még szerdán sor kerül, és 19:00 után füst száll fel a Sixtus-kápolna feletti kéményből: fekete, ha a szavazás sikertelen volt, fehér, ha új pápát választottak. A következő napokon a bíborosok ugyanígy – minden két szavazási forduló után délelőtt és este – jelzik az eredményt. Várhatóan a konklávé rövid lesz, csupán néhány napig tart.

A konklávét több mint 4000 rendőr biztosítja, a helyszínen van a polgári védelem több mint háromezer önkéntese és jelen van kétezer tűzoltó is. A konklávé idejére a Vatikán feletti légteret lezárják, a közeli metró- és vasútállomásokon megerősítik az ellenőrzéseket, a hatóságok pedig drónellenes rendszerrel és jelzavarókkal blokkolják a kommunikációt a bíborosok és a külvilág között, amint belépnek a kápolnába.

Vatikán
Fotó:  TASR/AP

A Vatikán falai mögött a pápaválasztó bíborosok biztonsági felügyeletét már a pápai állam biztonsági emberei és a Svájci Gárdisták látják el.

Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.