RÓMA. Lézerrel tesztelik a Dolomitok egészségi állapotát, miután az Alpok hegycsoportjának olasz oldalán újabb sziklafal omlott le.
WASHINGTON. New Hampshire államot a jövő heti republikánus előválasztások miatt elárasztották a politikusok, a kampányemberek és az újságírók, ám az egyik portsmouthi étterem tulajdonosának annyira elege lett belőlük, hogy a várható bevételkiesés ellenére is kitiltotta őket az üzletéből - jelentette csütörtökön weboldalán a CBS televízió.
ESZTERGOM. Martonyi János szerint a magyar kormány minden kérdésről kész vitatkozni, de azt senkitől nem fogadja el, hogy kétségbe vonja demokratikus elkötelezettségét. A külügyminiszter az új alaptörvényről szólva csütörtökön Esztergomban arról is beszélt, hogy nem érti a kereszténység megjelenítése elleni érveket.
BUKAREST. Februárban tartja alakuló kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) - jelentették be csütörtökön a párt vezetői.
BUDAPEST. A visegrádi országok elsősorban 20. századi történelmének kölcsönös megismerése és megismertetése, az oktatásba emelése a fő célja a cseh PANT polgári társulásnak, amely ennek érdekében a közelmúltban egy részben magyar nyelven is elérhető honlapot indított.
POZSONY. A Gorilla-akták ügye az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) kerülhet. Az Egyszerű emberek politikai csoportosulás európai szintre emelné az ügy kivizsgálását, mivel úgy látja a szlovák hatóságok nem igazán foglalkoznak a botrányos esettel.
LONDON. A magyar piac az IMF-tárgyalások kudarcát árazza, és a kialakult helyzetben most már "három számjegyű" MNB-kamatemelésre van szükség.
RÉVKOMÁROM. A választott szlovákiai magyar képviselők és polgármesterek 1994. január 8-án tartott révkomáromi nagygyűlésének 18. évfordulója alkalmából megemlékezésre kerül sor.
Szepsi kollégáink az MKP Bódva-völgyi képviselőjelöltjeivel beszélgettek a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos előkészületekről.
SEKULE, POZSONY. A rendőrség kézre kerítette a Senici járásban /Senica/ fekvő Sekule kisközségben december 30-án garázdálkodott templomtolvajt, akire 3-10 évnyi szabadságvesztés vár.
POZSONY. A szlovákiai rendőrség kéri a lakosság segítségét a 49 éves pozsonyi Imrich Dzurilla tartózkodási helyének felkutatásában.
NAGYKAPOS. Miként arról Felvidéki Híradónkban beszámoltunk, Komárom, Dunaszerdahely, Szepsi és Nagymegyer példájára Nagykapos önkormányzata is határozatot a kétnyelvűség betartásáról. A témával a Magyar Távirati Iroda (MTI) is foglalkozik.
BUDAPEST. A forint csütörtök reggel is a szerdán elért, legújabb mélységi rekordja közelében volt az euróhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleménye szerint az IMF-tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forintárfolyam alakulásában.
BERLIN. Nem tervezi Christian Wulff német államfő, hogy távozik hivatalából, de elismeri, hogy súlyos hibát követett el, amikor megpróbálta megakadályozni egy számára kellemetlen újságcikk megjelenését.
BUDAPEST. A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes hatására a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága csökken - ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.
POZSONY. A rendőrség felhívja a figyelmet azokra a Szlovákiában szaporodó bűnügyekre, amelyek során a csalók az egész életen át kuporgatott pénzüktől és értéktárgyaiktól fosztják meg a hiszékeny, segítőkész idős embereket.