BRÜSSZEL, LONDON. Az európai lapok terjedelmes kommentárokban foglalkoztak szombaton a brit Konzervatív Párt nagyarányú parlamenti választási győzelmével.
MOSZKVA. Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek Moszkvában adott nyilatkozatában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.
POZSONY. Már az idén elindíthatják a hagyományos orvosi recepteket felváltó, úgynevezett elektronikus receptek próbaüzemét Szlovákiában. A teljes körű bevezetésre azonban még két évig várni kell.
MOSZKVA, POZSONY. Robert Fico miniszterelnök rendkívül méltóságteljesnek tartotta a II. világháború vége és a fasizmus bukásának évfordulója alkalmából rendezett moszkvai emlékünnepséget. A kormányfő a katonai díszszemlén nem vett részt, ez idő alatt Miloš Zeman cseh köztársasági elnökkel tárgyalt, akivel a Vág és a Morva folyó összekapcsolásával kapcsolatos projektről is beszéltek.
BRÜSSZEL. Robert Schuman néhai francia külügyminiszternek az európai integráció kiindulópontját jelentő nyilatkozatára emlékeztek az Európai Unió tagállamainak és két főszervének vezetői szombati közös közleményükben.
POZSONY. Alojz Hlina parlamenti képviselő újabb tiltakozást szervez Juraj Široký pozsonybesztercei háza elé. A honatya ugyanis elégedetlen a Váhostav-ügy megoldásával, ezért május 16-án a SZNF terére két autóbuszt helyez készenlétbe, melyek az érdeklődőket a tiltakozás helyszínére szállítják.
SZATMÁRNÉMETI. Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért - a szó legjobb értelmében - az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a romániai Szatmárnémetiben.
MOSZKVA. A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő a moszkvai Vörös téren szombaton tartott jubileumi katonai díszszemlén.
BRÜSSZEL, BERLIN. Az észak-afrikai állam ENSZ-nagykövete kifogásolta, hogy az EU nem egyeztetett a tervről a líbiai hatóságokkal, és ismét az országára kivetett ENSZ-fegyverembargó feloldását követelte.
WASHINGTON. Élet és halál kérdése lehet a műtőben, a harctéren vagy egy rendőrségi akció során a váratlan körülményekre való helyes reagálás, a döntéshozatalt azonban jelentős mértékben megnehezíti a kialvatlanság, a krónikus alváshiány - ezt laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolták amerikai pszichológusok, akik eredményeiket a Sleep szakfolyóirat májusi számában tették közzé.
POZSONY. Megterhelő hét vár a végzős alapiskolásokra a hosszú hétvége után. Május 11-én, hétfőn és 14-én, csütörtökön kerül sor a szakközépiskolákba, illetve a négy- és nyolcosztályos gimnáziumokba történő felvételizésre.
WASHINGTON. Az Egyesült Államok minden NATO-tagállamot biztosított arról, hogy a szövetség fenyegetés vagy támadás esetén készen áll megvédeni tagjait - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva Anthony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes a nácizmus elleni európai győzelem 70. évfordulója alkalmából a transzatlanti partnerségről megtartott sajtótájékoztatóján.
POZSONY. Összesen három személyt jelöl az Állami Számvevőszék elnöki posztjára az ellenzék – tájékoztatott a parlament hivatala. Pénteken 16 óráig lehetett jelölteket állítani, a szavazásra május 19-én kerül majd sor.
WASHINGTON. Emberi jogi vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi minisztérium a baltimore-i rendőrség erőalkalmazási gyakorlatával kapcsolatban - közölte Loretta Lynch, a tárca vezetője.
POZSONY. Ján Fige¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke egyelőre nem zárta ki az esetleges választások utáni együttműködés lehetőségét az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) mozgalommal.
MOSZKVA. Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét tartják ma a moszkvai Vörös téren a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulóján.