Hárman küzdenek meg a számvevőszék elnöki székéért
POZSONY. Összesen három személyt jelöl az Állami Számvevőszék elnöki posztjára az ellenzék – tájékoztatott a parlament hivatala. Pénteken 16 óráig lehetett jelölteket állítani, a szavazásra május 19-én kerül majd sor.
A legújabb jelölt az olmützi (Olomouc) Palacký Egyetem volt kvesztora, Henrieta Crkoòová, aki 2015 januárjáig az oktatási tárca szolgálati hivatalának vezetőjeként dolgozott, majd Juraj Draxler miniszter javaslatára leváltották. Crkoòová korábban a Módszertani–Pedagógiai Központ (MPC) vezérigazgatójaként is tevékenykedett.
Crkoòovát pénteken Marián Kvasnièka, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője és Štefan Kuffa, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) képviselője jelölte. „A jelleme és az erkölcsi feddhetetlensége szaktudással és szakmai tapasztalatokkal egészül ki” – áll a javaslatban.
A két honatya lépése meglepte a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakcióvezetőjét, Pavol Abrhant. „Kvasnièka úr aláírta Žilinka nevezési javaslatát, ezért azt elintézett dolognak tartottam. Ezt nem nagyon értem. Számomra ez új információ, egyelőre nem tudok kapcsolatba lépni vele" – nyilatkozta Abrhan.
A legnagyobb támogatottságnak Maroš Žilinka ügyész örvend, akinek a jelölését 60 képviselő írta alá. Õt a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Figeľ házelnök-helyettes javasolta. „A tisztség ellátáshoz szükséges összes szakmai és erkölcsi előfeltételt teljesíti. Az igazságügy területén folytatott többéves ténykedése ezen fontos hivatal kompetens vezetésének garanciáját nyújtja” – áll a javaslat indoklásában.
Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori vezetőjét, Karol Mitríket jelölte. „Hosszú ideig tevékenykedett az önkormányzat területén, nyolc évig Igló (Spišská Nová Ves) polgármestere volt, 2002 és 2006 között parlamenti képviselőként, majd a SIS igazgatójaként is dolgozott. Az eddigi szakmai tapasztalatai feltételezik a megfelelő tervezési, koordinációs és irányító tevékenységét” – magyarázta Frešo.
Robert Fico miniszterelnök korábban kijelentette: a képviselőknek május 19-én végre megválaszthatnák az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökét. „Minden jót úton halad” – jegyezte meg a kormányfő, hozzáfűzve: a szavazás szabad, s a képviselők is majd ennek tudatában voksolnak. Az akkor ismert két jelöltet, Žilinkát és Mitríket kifejezetten ellenzéki jelölteknek tartotta.
„Mitrík úrnál ellenzékibb jelöltet már el sem tudok képzelni, aki 2010- 2012-ben, Iveta Radièová kormányzása alatt a SIS igazgatója volt. Többnyire az az ember szokott SIS-igazgató lenni, aki lojális, az őt a tisztségbe nevező kormányhoz közelálló személy” – mutatott rá a miniszterelnök.
Fico arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a kormánypárti képviselők miként szavaznak majd. „Mivel titkos szavazásról van szó, nem látom okát annak, hogy utasításokat vagy ajánlásokat adjak. A szavazásban résztvevő képviselőkön múlik, hogy kit is választanak” – mondta a kormányfő.
Az NKÚ-t továbbra is Ján Jasovský (a már nem létező ĽS-HZDS jelöltje) irányítja, akinek a megbízatási ideje 2012 februárjában telt le.
A számvevőszék új elnökének megválasztására május 19-én, a folytatódó 51. parlamenti ülés keretében kerülhet sor. Az erről szóló vita 14 órakor kezdődik, a szavazás pedig 17 órától zajlik majd. Az NKÚ elnökévé azt a jelöltet választják meg, aki a voksolás során a jelenlevő képviselők szavazatainak több mint a felét szerzi meg.

Forrás
TASR