WASHINGTON. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet gyökeres kiirtását és vezetőjének likvidálását ígérték az amerikai fővárosban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencia résztvevői.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg idén a magyar-lengyel barátság napját, amelynek eseményeit felváltva tartják a két országban. Az ünnep alkalmából március 24-25-én Lengyelországba látogat Áder János köztársasági elnök. A központi ünnepségeknek a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalski ad otthont.
BUDAPEST. Szombaton adják át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismerést újabb hét kiemelkedő személyiségnek és intézménynek adományozzák. A rangos elismerésben részesül a komáromi Selye János Gimnázium is.
IPOLYSÁG. A 21. század változásai, a technológiai és a társadalmi fejlődés évről évre egyre nagyobb kihívás elé állítja a pedagógusokat is. Sokszor a szakmai megítélésük a tét, ezért a pedagógusoknak is fejlődniük kell – vallják az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola tanítói. Ennek apropóján szervezték meg a képzést biztosító Honti Pedagógustalálkozót.
POZSONY. Amikor a nyomozók Ladislav Bašternáktól azt kérdezték, hogy miként fizetett ki 12 millió eurót 7 lakásért, azt felelte, hogy készpénzben fizetett. Ha 500 eurós bankjegyekkel fizetett volna, akkor legalább 3 bőröndnyi, ha pedig 100 eurósokkal, akkor 12 bőröndnyi pénzt kellett volna magával vinnie. A pozsonyi ügyészség úgy döntött, megvizsgálja a készpénzes fizetést.
LONDON. Rendőrségi rajtaütés volt Birminghamben a szerdai londoni merénylet után indított nyomozás keretében éjszaka, több embert őrizetbe vettek - közölték csütörtökön meg nem nevezett források a Sky News hírtévé szerint. A tegnapi londoni támadásnak négy halottja és legalább 40 sebesültje van.
BERLIN. Nincs erőteljes kormányváltó hangulat Németországban egy szerdán ismertetett felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy ismét emelkedik Angela Merkel kancellár és pártja támogatottsága, de a két legnagyobb német politikai erő továbbra is szinte fej fej mellett áll.
KIJEV. Robbanások történtek és hatalmas tűz ütött ki egy lőszerraktárban csütörtökre virradóra Ukrajna keleti részén, a Harkiv mellett lévő Balaklija városánál. Anatolij Matiosz katonai főügyész szerint diverzáns akciót követtek el.
POZSONY. Ez év májusától az alkalmazott bruttó bérének, illetve az egyéni vállalkozó kivetési alapjának eddigi 70 százalékáról 75 százalékára nő az anyasági támogatás összege – derül ki a szociális biztosításról szóló törvény módosításából, amit jóváhagyott a parlament.
NEW YORK. A világon 2040-re minden negyedik gyerek - nagyjából 600 millió kiskorú - olyan térségben fog élni, ahol a vízforrások "rendkívül szűkösek" - derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentéséből.
BÉCS. Ausztria ezer eurót fizet az első ezer önkéntesen hazautazó menekültnek és nagyobb figyelmet fordít a menekültek visszatéréséről szóló tájékoztatásra - jelentette be Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter szerdán Bécsben tartott sajtótájékoztatóján.
SCHOFIELD. Négy embert, köztük egy rendőrt agyonlőtt gyaníthatóan egyetlen fegyveres három különböző helyszínen az Egyesült Államok északi részén található Wisconsin államban - jelentette csütörtök hajnalban a CNN amerikai hírtelevízió.
Budapest. A budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet az Európai Bizottsághoz fordult a szlovák kárpótlási törvény ügyében.
Kassa/Nagymihály. Határon átnyúló partnerkapcsolatok kialakítását szorgalmazza a Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás, röviden EGTC.
Óruzsin. Megoldódott az óruzsini víztározón át vezető lezárt híd miatti szükségállapot.
Köbölkút. Igazán különleges kézfogó tanúi lehettek azok, akik Köbölkúton részt vettek Böjte Csaba első felvidéki esketésén.