Boa Vista, Zöld-foki Köztársaság: nem mindenki szigete, de akinek igen, annak nagyon - KÉPEKKEL
Boa Vista nem tartozik a legismertebb úticélok közé – és pontosan ez benne a vonzó. Nincs tömeg, nincs túltervezett turizmus, csak egy széljárta sziget az Atlanti-óceánban, ahol még mindig a természet diktálja a tempót. Az ember ide nem azért jön, hogy listákat pipálgasson, hanem hogy egyszerűen ott legyen, ahol a világ egy picit lelassul.
A Zöld-foki Köztársaság része, de Afrika partjaitól több száz kilométerre fekszik. Ez a távolság érződik mindenben. A hangulat kicsit afrikai, kicsit portugál, kicsit karibi, de leginkább „boavistai”. A táj száraz, szinte sivatagos – a sivatagi homokot a passzátszél hordja át az óceánon, így a belső részeket valódi homokdűnék borítják. Az utak többnyire porosak, a települések aprók, a természet pedig látványosan uralja a terepet.
Boa Vista legnagyobb vonzereje a strandjaiban rejlik, és a gyönyörű strandokból valóban nincs hiány. A legismertebb, és méltán híres, a Santa Monica Beach, amely kilométereken át húzódik a déli parton. Nincsenek bárok, napágyak, se szállodák – csak fehér homok és türkizkék víz. Ez nem az a partszakasz, ahol koktélokkal a kézben sütkérezik az ember, inkább egy hosszú séta vagy egy csendes délután terepe, ahol talán egy-két másik emberrel futunk össze. Vagy éppen senkivel.
A Praia de Chaves a sziget északnyugati részén már valamivel több „élettel” bír – itt vannak üdülőkomplexumok, napágyak és némi infrastruktúra, de a hely még így is jóval nyugodtabb, mint egy európai tengerpart. A hullámok viszont mindenhol komolyak: úszni nem mindig ajánlott, de ha mégis, az áramlatokra mindig figyelni kell.
A sziget nem csak strandokból áll, ha valaki kicsit beljebb merészkedik, meglepő látvány fogadja. A Deserto de Viana, vagyis a Viana sivatag olyan, mintha egy miniatűr Szaharába csöppennénk. A dűnék néhol hófehérek, másutt sárgásak, és teljes csend veszi őket körül. A sivatag nem túl nagy, de hangulatában erős, különösen naplementekor vagy napfelkeltekor. Ha pedig az égető hőség nem szegi kedvünk, akár még a dűneszánkózást is kipróbálhatjuk!
A sziget északi partján található a Cabo Santa Maria hajóroncs, egy spanyol teherhajó maradványa, ami az 1960-as években futott zátonyra. A rozsdaette vasszerkezet most félig a homokban, félig a vízben áll, és erősen ellentétben áll a környezetével. Nem különösebben látványos már a mérete, de valahogy mégis erősen hat. Főleg akkor, ha a hullámok hallgatása közben arra gondolunk, hogy itt márpedig a víz az úr. A helyiek elmondása szerint ugyanis 5-6 év múlva a hullámok teljesen lebontják a hajó maradványait.
Sal Rei nem egy lüktető város, inkább egy kiindulópont. De ha maradunk pár órát, lassan elkezdjük érteni a ritmusát. A helyi piac kicsi, de él: halászok, kézművesek, gyümölcsárusok kínálják a portékáikat. A környék éttermei egyszerűek, de jók. Sült tonhal, grillezett rák, néha kecskehús, ezek a helyi konyha alapjai. A cachupa, egy laktató babos-kukoricás egytálétel, mindenhol kapható, és meglepően jól esik egy hosszú, meleg nap után.
A szigeten a közlekedés nem túl fejlett, de működik. A kisbuszok, amelyek nem fix menetrend szerint járnak, olcsó, de kiszámíthatatlan módjai az utazásnak. A legtöbb turista bérelt dzsippel vagy vezetett túrán mozog – főleg akkor, ha sivatagi területeket, vagy nehezebben megközelíthető strandokat keres.
Túrákat érdemes szervezett formában is kipróbálni, például teknősvédelmi programokhoz, búvárkodáshoz vagy egyéb túrához. Az élmény itt nem a látványosságok gyors kipipálásában rejlik, hanem abban, hogy közben tényleg megérezzük a hely atmoszféráját.
Boa Vista nem kínál intenzív pörgést, sem túl sokféle szórakozási lehetőséget. Ha valaki klubokat, nyüzsgő utcákat vagy kényelmes luxust keres, lehet, hogy csalódik. De ha elég nekünk egy strandpapucs, egy csendes tengerpart és egy tiszta égbolt – akkor ez a sziget pont jó lesz.
